A kiszipolyozott tartalék

Alinda karja sajgott a megerőltetéstől, ahogy az utolsó létráfokokat küzdötte le a koromsötét aknában. A tüdeje égett, a csontjaikig hatoló feszültségmentesítés nemcsak a pislákoló fényeket vágta le, hanem a légszűrő ventilátorokat is leállította. A Kolónián az emberi test nem volt más, mint egy folyton merülő akkumulátor: minden egyes lépés, minden megfeszített izomrosta wattokat szivattyúzott ki belőlük, amit a hálózat könyörtelenül benyelt – a túlterhelés most közvetlenül az ő fizikai tartalékaikat csapolta le.
A hidraulikus ajtó csikordulva mozdult, de mielőtt a nehéz acéllemez végleg rászorult volna a keretre, János teljes testsúlyával a manuális zsilipkerékre tehénkedett. A zsanérok felvisítottak, ahogy a szűk résen át átpréselték magukat a szomszédos szektor átjárójába.
A nyirkos folyosó homályában azonban nem a szabad út várta őket. A falnak támaszkodva egy széles vállú, cserzett arcú alak állt, karján a régi Légió elmosódott bevonatával. Megvetően mérte végig a ziháló menekülőket, miközben fémhegyű botját ritmikusan a szellőzőcsőhöz ütötte.
– L656 kódjára feleltetek, mi? – harsant az új lakó hangja, fojtott dühvel. – A vészleállás miatt a szomszédos blokkban túlhajtották a pedálos dinamókat. Három ember ájult el a gépeken, mert a rendszer az ő vérükből meg izmaikból próbálta pótolni az hiányzó áramot. A házirend megszegése nem játék. Itt minden egyes elpazarolt szikra egy emberi testet pusztít el.