2222 · Darnay Merse
A kihűlt fém ridegsége
János óvatosan leemelte a nehéz rácsot, és lábát leengedve becsúszott az L-lakószektor egyik félreeső folyosójára. Alinda szorosan követte, de ahogy talpa a hideg vaspadlót érte, a torkában lüktetett a félelem. A csend, ami itt fogadta őket, nem a biztonság, hanem a végzet csendje volt. Pár lépéssel odébb, a sötét folyosó torkolatában halvány vészfény világította meg a padlót, ahol Kovács és több más lakó állt körben, bénultan a rémülettől.
A földön egy idős férfi élettelen teste feküdt – a túlterhelt hálózat miatti hajsza és a generátorok kegyetlen tempója végzett vele, a szíve egyszerűen feladta a harcot a pedálok mögött. Egy fegyveres Őrszem állt a tetem felett, szenzoraival ridegen letapogatva a kihűlő húst. Az automata gépies hangon regisztrálta az elhunytat, mint újrahasznosítható szerves erőforrást a kolónia számára. Kovács remegő kézzel takarta el az arcát, halkan suttogva a sötétben, rettegve a rideg elszámolástól, amely egyszer mindannyiukra vár.
Alinda Jánosba kapaszkodott, miközben könnyeit nyelve felidézte a nagymama régi szavait. A nagymama mesélte neki, amit még saját felmenőitől hallott a 2020-as évekről: abban a szabad világban a halál nem egy egyenlet száraz, mechanikus végeredménye volt. Akkoriban az embereket puha földbe fektették, fák tövébe, és virágok nőttek a poraikból. Itt viszont csak a fém és a gép maradt, amely elnyeli az ember utolsó fizikai energiáját is. Amikor az Őrszem megmozdult, hogy elvonszolja a testet, János határozott mozdulattal rántotta vissza a lányt a homályba. A kolónia könyörtelen rendje ismét lecsapott, és ők tudták: ha nem találnak kiutat, rájuk is ez a névtelen, személytelen vég vár.
A földön egy idős férfi élettelen teste feküdt – a túlterhelt hálózat miatti hajsza és a generátorok kegyetlen tempója végzett vele, a szíve egyszerűen feladta a harcot a pedálok mögött. Egy fegyveres Őrszem állt a tetem felett, szenzoraival ridegen letapogatva a kihűlő húst. Az automata gépies hangon regisztrálta az elhunytat, mint újrahasznosítható szerves erőforrást a kolónia számára. Kovács remegő kézzel takarta el az arcát, halkan suttogva a sötétben, rettegve a rideg elszámolástól, amely egyszer mindannyiukra vár.
Alinda Jánosba kapaszkodott, miközben könnyeit nyelve felidézte a nagymama régi szavait. A nagymama mesélte neki, amit még saját felmenőitől hallott a 2020-as évekről: abban a szabad világban a halál nem egy egyenlet száraz, mechanikus végeredménye volt. Akkoriban az embereket puha földbe fektették, fák tövébe, és virágok nőttek a poraikból. Itt viszont csak a fém és a gép maradt, amely elnyeli az ember utolsó fizikai energiáját is. Amikor az Őrszem megmozdult, hogy elvonszolja a testet, János határozott mozdulattal rántotta vissza a lányt a homályba. A kolónia könyörtelen rendje ismét lecsapott, és ők tudták: ha nem találnak kiutat, rájuk is ez a névtelen, személytelen vég vár.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- janos-g534
- kovacs
- orszemb
Helyszín
- l-lako-szektor
Előző jelenet szereplői
- alinda
- egy-oregember
- janos-g534
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.