2222 · Pedál-János
A kézre tapadó rozsda
G302 lassan leeresztette a zseblámpát, de a feszültség nem enyhült a sötét, nyirkos járatban. A falakon túl, a mélyben lévő dinamóterem felől vészjósló sziszegés hallatszott: a gőznyomás kritikus szint alá süllyedt. Ha a rendszer teljesen lezárja az L-szektort, a zsilipajtók menthetetlenül rászakadnak mindannyiukra, elvágva őket az egyetlen megmaradt élettértől.
– Nincs időnk a jelentéseidre – sziszegte János, és a falból kiálló, rozsdás kézi szelep felé lépett. A nehéz fémkerék meg sem mozdult a rásült olajsártól. János megfeszítette a hátát, az inge alatt kidagadtak az inak, de a szelep ellenállt. Az ember itt nem volt több, mint egy elhasználható alkatrész, mégis, a szemében lobogó dac most többet ért, mint a kolónia összes automatizált algoritmusa.
Alinda nem teketóriázott. Odalépett János mellé, megfogta a kerék alsó ívét, és minden erejét beleadva húzni kezdte. A tenyere felhasadt a durva fémen, a meleg vér azonnal összekeveredett a hideg rozsdával. Nem a túlélés puszta ösztöne hajtotta, hanem a nagymama szavai: az ember nem attól ember, hogy lélegzik, hanem attól, hogy képes a másikért feszülni, amikor a gépek már feladnák.
G302 egy pillanatig mereven figyelte őket. A düh még ott vibrált az arcán, de a közeledő vészjelző sziréna tompa búgása megtörte az ellenállását. Ha most nem segít, a rendszer őt is selejtként kezeli majd. Nehéz bakancsaival közelebb lépett, és hatalmas, kérges tenyerével ráfogott Alinda vérző keze fölé. Hárman, egyszerre rántották meg a szelepet. A fém sikoltva megindult, és a forró gőz süvítve tágította ki a járat túloldalán lévő tüdőt. Megmenekültek a lezárástól, de az egyezség, amit ez a közös mozdulat szült, súlyosabb volt minden eddigi szabálynál.
– Nincs időnk a jelentéseidre – sziszegte János, és a falból kiálló, rozsdás kézi szelep felé lépett. A nehéz fémkerék meg sem mozdult a rásült olajsártól. János megfeszítette a hátát, az inge alatt kidagadtak az inak, de a szelep ellenállt. Az ember itt nem volt több, mint egy elhasználható alkatrész, mégis, a szemében lobogó dac most többet ért, mint a kolónia összes automatizált algoritmusa.
Alinda nem teketóriázott. Odalépett János mellé, megfogta a kerék alsó ívét, és minden erejét beleadva húzni kezdte. A tenyere felhasadt a durva fémen, a meleg vér azonnal összekeveredett a hideg rozsdával. Nem a túlélés puszta ösztöne hajtotta, hanem a nagymama szavai: az ember nem attól ember, hogy lélegzik, hanem attól, hogy képes a másikért feszülni, amikor a gépek már feladnák.
G302 egy pillanatig mereven figyelte őket. A düh még ott vibrált az arcán, de a közeledő vészjelző sziréna tompa búgása megtörte az ellenállását. Ha most nem segít, a rendszer őt is selejtként kezeli majd. Nehéz bakancsaival közelebb lépett, és hatalmas, kérges tenyerével ráfogott Alinda vérző keze fölé. Hárman, egyszerre rántották meg a szelepet. A fém sikoltva megindult, és a forró gőz süvítve tágította ki a járat túloldalán lévő tüdőt. Megmenekültek a lezárástól, de az egyezség, amit ez a közös mozdulat szült, súlyosabb volt minden eddigi szabálynál.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- g302
- janos-g534
- l656
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- g302
- janos-g534
- l656
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.