A karcolt jel

János nem a csöveket nézte tovább, hanem a falat képező vaslemezek csatlakozását. A sűrű gőzben, a rézkábelek zümmögése alatt egy apró, fémes rezgésre lett figyelmes – nem a gép ritmusa volt az, hanem három rövid, majd két hosszú kopogás a burkolat túloldaláról. A szervizjáratok mélyén valaki válaszolt a jelenlétükre.
– Valaki van a túlsó szektorban – suttogta János, és ujjbegyével óvatosan megérintette a hideg acélt. Az új lakó azonnal felkapta a fejét, és feszülten figyelte a hang forrását, miközben Marika önkéntelenül hátrált egy lépést.
Alinda előrelépett, és a zsebéből előhúzott egy élesre fent rézdarabot – azt a szerkezetből kitépett alkatrészt, amelyet még Kovács hagyott rá. Nem habozott: a fémlemezre illesztette a hegyét, és gyors, határozott mozdulatokkal belekarcolta a csomópont rácsára a napfonat régi kódját. Ez nem csupán üzenet volt, hanem nyílt megtagadása a kolónia belső rendjének. A karcolás csikorgó hangja élesebben hasított a csövek sziszegésébe, mint bármelyik Őrszem riasztója.
– Ha meglátják a jelet, az egész szektort lezárják – figyelmeztette az új lakó halkan, de nem állította meg a lányt.
A fal túloldalán a kopogás elhallgatott. Egy pillanatnyi némaság után a vaslemez alsó szélén apró lyuk nyílt meg, amin át egy sárgaréz csatlakozóhüvely lökődött ki. A benne lévő szálak nem energiát szállítottak, hanem a felső szintek áramkörét megkerülő, illegális átkötést képeztek. A lázadás nem fegyverekkel kezdődött a kolónia gyomrában, hanem a kényszerített energiaáramlás megtörésével.