A kalóriatérítés logikája

Odalent a szektorfelügyelő zsebéből halk, asztmás sípolással köhögött fel a szabályzati modul. Az Őrszem egység, melynek hidraulikája szinte könyörgött egy alapos zsírozásért, csikorgó nyakkal fordult az új lakó felé. A kolónia szigorú bürokráciája ritkán szembesült olyasmivel, amit ne lehetett volna egy kiadós pedáloztatással orvosolni.
– Szabályszegés: negyvenhetes cikkely. Megtagadott engedelmesség – recsegte a gép beépített hangszórója, miközben lila lézerfénye végigpásztázta a férfi vállát. – Büntetés: hatvan perc extra dinamóidő, vagy azonnali metabolikus kalória-hozzájárulás a hálózat javára.
Az új jövevény flegmán elmosolyodott, majd egyetlen laza, ám meglepően szakszerű mozdulattal rácsapott az Őrszem oldalsó szenzorfejére. A fémgolyó szikrázva zúgott fel, mint egy túlhúzott kávédaráló, s a lendülettől körbe-körbe kezdett pörögni a saját tengelye körül.
– Ez a te embered – suttogta János Alindának, miközben a rács mögött próbálta visszatartani a köhögést. – De ha a gép rájön, hogy a fejre mérés nem szerepel a kezelési útmutatóban, az egész galériát áram alá helyezi.
A megrongálódott Őrszem teljesen eltévedt a logikai struktúrában: a szektorfelügyelőre szabott ki húsz perc kötelező pihenőt, miközben a kiabáló új lakót „alacsony hatásfokú fűtőelemnek” nyilvánította. A megszülető zűrzavart kihasználva János megragadta a szellőzőrács kilazult sarkát. Itt volt az idő továbbállni, mielőtt a megkergült szerkezet felülvizsgálná az ő jelenlétüket is.