A jövevény tapasztalata

János lassan megeresztette Alinda csuklóját. A szellőzővezeték ötlete vakmerőnek tűnt, de a pislákoló szükségvilágítás kék fénye alatt szinte az egyetlen kiútnak látszott. Gábor bácsi viszont, aki a fülke íratlan szabályait és a lakóblokk rendjét vigyázta évtizedek óta mint egy szigorú háztömbmegbízott, türelmetlenül csóválta a fejét.
– Ez őrültség, kislány! – morogta az öreg, miközben a falnak dőlt, hogy megtámassza megroggyant térdeit. – A hálózatot nem lehet büntetlenül átkötni. Ha az Őrszemek észreveszik a feszültségingadozást, mindannyiunkat leküldenek a legalsó szintre.
Ekkor a fekhely alatti nyílásból fojtott köhögés hallatszott, s a nyirkos homályból lassan előmászott a 84-es alany. Megtörölte koromtól foltos arcát, s bár a tekintetében még ott bujkált a riadtság, mozdulatain hirtelen valami furcsa, katonás fegyelem suhant át.
– A felső szellőzők reteszelése nem elektromos, hanem mechanikus – szólalt meg rekedtes, de meglepően határozott hangon a jövevény. – A kolónia előtti időkben az idegen légióban szolgáltam. Ismerem a csőrendszerek szerkezetét és a zárak gyenge pontjait.
Gábor bácsi gyanakvóan méregette az új lakót, aki egyetlen mondattal kikezdte az öreg megingathatatlan védelmi tervét. Nagymama a sarokban álló székén ülve halk, meleg kuncogással figyelte a szóváltást: a régi világ történeteiben a legváratlanabb pillanatban bukkantak fel az ilyen különös idegenek.