A jog örökösei

Alinda a durván faragott sziklafalra meredt, ahol a fák ágai és az emberi alakok a ragyogó gömb felé nyújtóztak. A nagymama hangja visszhangzott a fülében, a mesék a régi világról, a fényről, amit most csak elképzelni tudtak. Ez a bizsergés, amit érzett, nem a félelem volt, hanem valami sokkal mélyebb. János a lámpát még közelebb vitte a falhoz, szeme a minták között kutatott.
— Ezek… nem csak a múltról szólnak, igaz? — törte meg a csendet János, hangja alig volt több suttogásnál, de feszültsége érezhető volt. — Mintha üzenet lenne. Valami… rólunk.
Alinda bólintott. — A nagymamám azt mondta, a fény nem csak energia volt. Élet. Jog. — Keze megremegett, ahogy az egyik faragott kéz kontúrját követte. — Kik azok az örökösök? Akiknek joga van hozzá? Akik… talán még emlékeznek?
Ahogy tovább haladtak, egyre mélyebbre a járatokba, a faragványok egyre titokzatosabbá váltak. A korábbi, nyílt hódolat helyét átvette egy rejtettebb, szinte kódolt ábrázolás. A napot ábrázoló gömbökbe apró, alig látható jeleket véstek, melyek a kolónia által használt energiahálózat stilizált vázlataihoz hasonlítottak, de valahogy mégis másképp, mintha valami alternatív kapcsolódást mutatnának. Mintha a Nap ereje nem csak egy emlék lenne, hanem egy elrejtett rendszer alapja, amit az Őrszemek elvágtak.
— Nézd! — kiáltott Alinda, és a lámpa fénye egy mélyedésbe esett. Nem új faragvány volt, hanem egy régi, félig már szétesett, de még felismerhető ábra. Egy emberi alak volt, de a feje helyén a ragyogó gömb, és a mellkasánál egy apró, szikrázó szimbólum, ami furcsán emlékeztetett a kolónia energiaellátásának valaha látott diagramjára. — Ezek… ők a Nap örökösei? Akik ezt tudják? És… talán vissza is szerezhetik?
János megborzongott. — Ez nem mese. Ez… útmutatás. De kinek? És miért itt? — A tekintete a sötétbe veszett. A levegő hideg volt, de a falakból áradó üzenet súlya egyre inkább nyomasztóvá vált. A napfény joga nem csak egy elfeledett eszme volt; mintha egy élő, lélegző titok lenne, ami most újra felszínre tör. A félelem Alindában és Jánosban lassan helyet adott egy bizonytalan elhatározásnak. A napirend nyomása egy pillanatra eltűnt. Csak a falak suttogása maradt, és a remény, hogy talán megtalálják, amit kerestek. Vagy akiket.