A jel fénye a sötétben

A falon kirajzolódó jel most már nem csupán egy ábra volt, hanem egy halk, pulzáló fény, ami mintha önmagát táplálta volna. János érezte, ahogy a szimbólum melege áthatja az ujjait, ahogy Alinda kezét szorongatja. Beljebb hatoltak az L-szektorba, ahol a levegő egyre sűrűbbé, hidegebbé vált, és a nedves szag már a penészen is túlszárnyalt valami földes, régi doh irányába. A távoli dinamók zúgása teljesen elhalt, csak a kolónia belső, szívritmusszerű dübörgése hallatszott néha, mint egy beteg lélegzetvétel.
A folyosó plafonján pislákoló, már amúgy is gyenge fények hirtelen kialudtak. A sötétség pillanatok alatt ölelte körül őket, vastag, nyomasztó lepelként borulva rájuk. Alinda felkiáltott, és görcsösen kapaszkodott János karjába. A villanykimaradások megszokottak voltak a kolóniában, de itt, az elfeledett járatok mélyén, a magányos sötétség sokkal fenyegetőbbnek tűnt. A túlzsúfolt hálózat most végleg megadta magát, maga után hagyva a félelmet, ami az L656-oshoz és a többi „rendszerszintű pazarlóhoz” tartozott, de most mindenki érezte.
János azonnal aktiválta a csuklójára szerelt lámpáját, ami egy gyenge, sárgás fényt vetett a falra. A szimbólum azonban megtartotta saját, lágy lumineszcenciáját, mintha nem is a kolónia energiájából merítette volna erejét. Ez a független ragyogás apró reménysugárként működött a teljes sötétségben. „Ne félj, Alinda,” suttogta János, bár a hangjában ő maga is érezte a feszültséget. „Ez csak azt jelenti, hogy közelebb vagyunk.” A hálózat rángatózása, a rendszer fuldoklása, mind azt mutatta, hogy valami régi, elnyomott igazság készül a felszínre törni.
Alinda lassan bólintott, tekintete a falon úszó jelre tapadt. Nagymamája meséi, a napfényről, a szabadságról, a kolónia előtti világról, most nem tűntek gyermeki fantáziának. Sokkal inkább elfeledett útmutatónak, amely a sötétségen és a túlfeszültségen át vezette őket. A zsilipkapu, az a legendás kijárat, ami eddig csak egy puszta szó volt a mesékben, most valóságos, kézzelfogható célnak tűnt. A falak, mintha figyelték volna őket, lassan, észrevehetetlenül kiszélesedtek, jelezve, hogy a járat a végéhez közeledik.