2222 · Cső-Eliza
A hús lázadása
A fémlemez vágta a tenyerüket, ahogy bemásztak a szűk, kábelekkel teli akna mélyére. Alinda tüdeje égett a portól és a túlmelegedett műanyag szagától; minden egyes lélegzetvételért meg kellett küzdenie. A hálózat haláltusája a falakon keresztül vibrált, a vastag rézvezetékek forróak voltak, mint a lázas testek. Ebben a kolóniában a test csak egy gép volt a sok közül, egy lassan elhasználódó akkumulátor, amit addig hajtottak a pedálok felett, amíg az utolsó csepp energiát is ki nem sajtolták belőle.
– Gyorsabban – sziszegte János előtte, hangjában a tehetetlen düh feszült. Megragadta Alinda csuklóját, és a szűk kanyaron át felfelé húzta. A szorítása durva volt, de a bőrének forrósága az egyetlen valóságos, élő dolog maradt a rideg vastömlöcben. Alinda érezte, ahogy a saját izmai felmondják a szolgálatot. A napi massza-fejadag nem ilyen hajszára lett tervezve; a kolónia mérnökei pontosan kiszámolták, mennyi kalória kell a puszta túléléshez és a munkához – a szökéshez nem járt plusz energia.
A lány mégis megfeszítette a testét. Nem akart puszta biomasszává válni a gépek alatt. Felidézte a nagymama suttogását a hajdani táncokról, amikor az emberek még önmagukért mozogtak, és a napfény ereje fűtötte a vérüket, nem a generátorok kényszere. János Alinda felé fordult a sötétben, arcát csak a leégő kábelek távoli, vöröses szikrázása világította meg. Egy pillanatra megálltak, egymás zihálását hallgatva, és a fiú tekintetében a harag mögött felsejlett valami kétségbeesett, mély féltés.
– Gyorsabban – sziszegte János előtte, hangjában a tehetetlen düh feszült. Megragadta Alinda csuklóját, és a szűk kanyaron át felfelé húzta. A szorítása durva volt, de a bőrének forrósága az egyetlen valóságos, élő dolog maradt a rideg vastömlöcben. Alinda érezte, ahogy a saját izmai felmondják a szolgálatot. A napi massza-fejadag nem ilyen hajszára lett tervezve; a kolónia mérnökei pontosan kiszámolták, mennyi kalória kell a puszta túléléshez és a munkához – a szökéshez nem járt plusz energia.
A lány mégis megfeszítette a testét. Nem akart puszta biomasszává válni a gépek alatt. Felidézte a nagymama suttogását a hajdani táncokról, amikor az emberek még önmagukért mozogtak, és a napfény ereje fűtötte a vérüket, nem a generátorok kényszere. János Alinda felé fordult a sötétben, arcát csak a leégő kábelek távoli, vöröses szikrázása világította meg. Egy pillanatra megálltak, egymás zihálását hallgatva, és a fiú tekintetében a harag mögött felsejlett valami kétségbeesett, mély féltés.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- janos-g534
Helyszín
- elfeledett-jaratok
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.