A frekvencia szorításában

A dinamóterem mennyezetén húzódó rézkábelek sercegése megváltozott. A túlterhelt hálózat fojtott, mély zúgása végigrezgett a fémpadló bordáin, jelezve, hogy a szektor központi trafója elért a kritikus kapacitás határáig. A falon lévő sárga jelzőfény szaggatottan pulzált, s a feszültségingadozás miatt a hajtókarok ellenállása egyetlen másodperc alatt a kétszeresére nőtt.
Alinda megfeszülő combbizmai égető fájdalommal tiltakoztak a hirtelen terhelés ellen. A lendkerék fémszaga égett olaj szagával keveredett a gőzös levegőben. Mellette János-g534 teste szinte teljesen ráhajolt a saját tizenhármas padjának vázára; a férfi a saját fizikai korlátait átlépve próbálta elnyelni a csatornában visszahullámzó áramcsúcsot, hogy tehermentesítse a szomszédos egységeket. Izmai görcsösen rángatóztak a túlterhelt sönt elszabaduló ellenállásától.
– Tartsd a ritmust, Alinda! – suttogta a nagymama rekedten, bár az öregasszony szája széle is elfehéredett a szorítástól. – A hálózat nem felejt, de ha most megállunk, a rendszer lekapcsolja a táplálást.
Az átjáróban álló őrszem-3 optikai lencséje vörösről instabil narancssárgára váltott. A gépi szenzorok nem tudtak mit kezdeni a túlterhelésből fakadó frekvenciaeltéréssel; az egység fémteste mikrorezgésekkel reagált a lebegő feszültségre, mintha maga a gép is tartana az áramkörök teljes kisülésétől. János egyetlen halk nyögéssel még mélyebbre nyomta a pedált, átvéve a kritikus áramerősséget. A kolónia számlálója vadul pörgött, miközben a névtelen munkások teste nyújtotta az egyetlen gátat a teljes hálózati összeomlás előtt.