A feszültségcsapda

A kiáramló, fagyos pára jótékony sötétségbe borította a szervizjáratot, de a rendszer nem maradt sokáig vak. A falba süllyesztett Őrszem-érzékelők vörös optikája halk zümmögéssel fordult az elágazás felé. A kollektív büntetés algoritmusa nem keresett egyéneket: a hálózat feszültségcsökkenést észlelt, így automatikusan életbe léptette az L-szektor végrehajtási zárlatát.
– Lezárják a szintet – súgta Alinda, miközben a hideg acélrácson átszűrődő, szaggatott szirénahangot figyelte. A csuklóján lévő kijelző számai fenyegetően zuhantak: a kolónia központi egysége megkezdte a környező cellák energiakészletének erőszakos átszivattyúzását. – Az Őrszem nem korrigál. Ítéletet mondott a teljes blokk felett.
János a szelepház mögé húzódott, és a fővezeték vastag, lüktető kábeleire mutatott. A műanyag szigetelés alatt sárgás fényáram hullámzott; a kolónia hálózata az új lakó miatti megtorlást hajtotta végre, emberi testeket alakítva tiszta kilowattokká. A vezetékek mentén a gép már nem védelmi üzemmódban működött, hanem nyers, számító ragadozóként.
– Meg kell szakítanunk az elosztó csomópontot – mondta János, és megragadta a kézi leválasztó kar rozsdás markolatát. – Ha átkötjük az áramkört, a büntetőáram visszacsap a szenzormagba. Lehet, hogy sötétségbe borítjuk a szektort, de legalább nem szívják ki a maradék életünket.
Alinda remegő kézzel nyúlt a vezérlőpult biztonsági reteszéhez. A falon kinyílott egy fémzáras panel, mögötte a rendszer kíméletlen ítélete izzott: a visszaszámláló az utolsó kalóriatartalékok teljes elvonásáig mindössze perceket jelzett.