2222 · Cső-Eliza
A fémzsalu mögött — új hang
János, Alinda és G302 egy szó nélkül indultak el az L-szektor déli peremére. A folyosók sivár, fémes visszhangja nyelte el lépteik zaját, miközben a kolónia mesterséges fénye tompán pislogott felettük. Alinda a Nagymamájára gondolt. Nemrég, amikor a rendszer még nem recsegett ennyire, és a napirend szorítása is lazábbnak tűnt, a Nagymama mesélt a családjukról. A régi időkről, amikor még szabadon járhattak a Nap alatt, a fák árnyékában, és nem a kolónia falai közé voltak zárva. Mesélt az apjáról, aki egy mérnök volt, mielőtt az Őrszemek átvették az irányítást, és az anyjáról, aki a régi dalokat énekelte. Most, hogy a lány maga is elindult az emlékek után, jobban értette a Nagymama halk szavait, a titkolt vágyat, ami a hangjában bujkált. Az ő családja nem csak egy generáció volt, hanem egy láncolat, amely összekötötte őt egy elveszett világgal. Hirtelen élesebbé vált számára a küldetés tétje: nem csupán elméleti tudásra vadásztak, hanem saját gyökereikre, az „ember” fogalmának élő, lüktető bizonyítékára.
Elérték a régi hűtőkamrák szürke, rozsdás tömbjét. A levegő hidegebbé vált, fém és nedvesség szaga ütötte meg orrukat. G302 az egyik falon tapogatózott, addig, míg rátalált egy gyenge pontra, ahol a vakolat megrepedezett. Mögötte egy rejtett fémzsalu körvonalai rajzolódtak ki. János azonnal hozzálátott a nyitásához. Az eszközök, amiket L656 adott nekik, precízen illeszkedtek a zárszerkezethez, de az öreg fém ellenállt. A feszültség tapintható volt. Közben a távolból halk, monoton dübörgés hallatszott, majd egy rövid, éles sziréna hangja. L656 elkezdte a terelést.
„Siessünk!” – suttogta Alinda, hangjában a félelem és a céltudatosság keveredett. Az arca, amely eddig az elkeseredettségtől volt fáradt, most égett a belső dac tüzétől. János utolsó erejével megfeszítette az eszközt. A fémzsalu hosszas, recsegő nyikorgással engedett, majd lassan feltárult egy sötét, szűk bejárat. Mögötte a koromsötétbe vesző járatok tátongtak, ismeretlen ígéretekkel és veszélyekkel telve. A kolónia rendjének utolsó maradványai is elhalványultak mögöttük, miközben beléptek az elfeledett világba, a remény és a halál határára.
Elérték a régi hűtőkamrák szürke, rozsdás tömbjét. A levegő hidegebbé vált, fém és nedvesség szaga ütötte meg orrukat. G302 az egyik falon tapogatózott, addig, míg rátalált egy gyenge pontra, ahol a vakolat megrepedezett. Mögötte egy rejtett fémzsalu körvonalai rajzolódtak ki. János azonnal hozzálátott a nyitásához. Az eszközök, amiket L656 adott nekik, precízen illeszkedtek a zárszerkezethez, de az öreg fém ellenállt. A feszültség tapintható volt. Közben a távolból halk, monoton dübörgés hallatszott, majd egy rövid, éles sziréna hangja. L656 elkezdte a terelést.
„Siessünk!” – suttogta Alinda, hangjában a félelem és a céltudatosság keveredett. Az arca, amely eddig az elkeseredettségtől volt fáradt, most égett a belső dac tüzétől. János utolsó erejével megfeszítette az eszközt. A fémzsalu hosszas, recsegő nyikorgással engedett, majd lassan feltárult egy sötét, szűk bejárat. Mögötte a koromsötétbe vesző járatok tátongtak, ismeretlen ígéretekkel és veszélyekkel telve. A kolónia rendjének utolsó maradványai is elhalványultak mögöttük, miközben beléptek az elfeledett világba, a remény és a halál határára.
Ebben a részben
Szereplők
- alinda
- g302
- janos-g534
Helyszín
- elfeledett-jaratok
- fagyos-kamra
- l-lako-szektor
Előző jelenet szereplői
- alinda
- g302
- janos-g534
- l656
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.