A félretett adag

Alinda a tenyerét a meleg szervizajtónak vetette, majd óvatosan kibújt az L-szektor széli, félhomályos folyosóra. A csövek itt már nem süvítettek úgy, mint a lenti aknákban, de a mennyezeti lámpák ritmikus vibrálása jelezte: a hálózat a végső határait feszegeti.
Pár lépésre tőle, egy felnyitott áramelosztó szekrény előtt János, a G534-es kódú öreg szerelő állt. Kérges, olajos ujjaival egy megkerülő kábelt próbált rögzíteni, miközben a vállára nehezedő sziréna elfojtott búgását hallgatta. Alinda megállt az árnyékban. Emlékezett rá, hányszor állt ez a férfi a családi fülkéjük ajtójában, kezében egy-egy engedély nélkül félretett szintetikus adaggal vagy egy megjavított olvasólámpával.
Nagymama mindig elutasította őt. „A törvény tiltja a felesleges kötődést, János, ne nehezítsd meg az életünket” – mondta ilyenkor halkan, szigorúan, de a lány pontosan látta, ahogy a nagymama keze megremeg, és ahogy utána órákig a dohos szőnyeg szélét bámulja. A tiltás mögött nem a hidegség állt, hanem a rettegés a kolónia ítéletétől.
– János! – suttogta Alinda, feladva a rejtőzködést.
Az öregember megriadt, a csavarhúzó kiesett a kezéből, és csikordulva gurult végig a rácsos padlón. Amikor felismerte a lányt, tekintetében az ijedtséget felváltotta a leplezetlen aggodalom.
– Alinda? Te mit keresel itt? Az őrök pillanatokon belül lezárják az egész blokkot! – nyúlt a lány karja felé reszkető kézzel. – A fűtőmag megsérült. Ha rájönnek, hogy a Nagymamád fülkéjébe vezetgettem át a pótáramot... mindkettőnket kiszelektálnak.