A falon túli lélegzet

A járat valóban egy hatalmas kőfallal ért véget, amely a padlótól a mennyezetig ért, durván, sietve befalazva. Nem tűnt a kolónia eredeti szerkezetének részének, sokkal inkább egy elkeseredett próbálkozásnak, hogy elzárjon valamit. A levegő itt még hidegebbé vált, nehéz, ősi csend ült a folyosón, ami elnyelte a távoli dinamók maradványainak utolsó, haldokló zúgását is. János felemelte a csuklólámpáját, de annak sárgás fénye elenyészett a durva kőfelületen. Csak a falon pulzáló szimbólum sugárzott önálló, lágy fényt, most egy kissé gyorsabban, mintha izgatottá vált volna. Alinda megremegett mellette.
„Ez az… a zsilipkapu?” – suttogta, hangja elhalt a térben, visszhang nélkül. A nagymama meséi a napfényről és a szabadságról most nem csupán elmesélt történetek voltak; érezhetően valóságosabbá, ugyanakkor rémisztőbbé váltak. A kolónia szívverésszerű dübörgése elnémult, csak a saját szívük zakatolása verte a nyomasztó csendet. A fal előtt egy szabálytalan mélyedés volt a földön, mintha valaha valami nehéz tárgy állt volna ott, amit évtizedekkel, talán évszázadokkal ezelőtt elmozdítottak.
János közelebb lépett a falhoz, ujjait végighúzva a rideg kövön. A szimbólum vibráló fénye mintha a mélyedés felé terelte volna a tekintetét. A „hogy lesz az ember?” kérdése most nem egy elvont dilemma volt, hanem a kőfal rideg valóságában öltött testet. Mi rejtőzött a fal mögött? A szabadság ígérete, vagy csupán a halál hideg, feledésbe merült bizonytalansága, ami L656-ot és Orszem-3-at is rettegésben tartotta? Az elfalazás módja, a kolónia túlfeszült hálózatának összeomlása, mind egyetlen pontra mutatott: a rendszer kétségbeesetten akart elrejteni valamit.
A szimbólum fénye hirtelen felerősödött, egy éles, kékessárga villanás rántotta meg a sötétséget, mielőtt visszatért volna lágy, pulzáló üzemmódjába. A mélyedésből, amit János eddig alig vett észre, egy gyenge légáramlat kúszott elő, valami ismeretlen, friss, földszagú levegő illatát hozva magával. Nem a kolónia dohos, újrahasznosított levegője volt ez. Alinda megmozdult mellette, szeme tágra nyílt. A fal nem volt teljesen hermetikus. A zsilipkapu mögött valami más volt. Valami, ami nem tartozott a kolónia világához. A csend mögött egy elfojtott zúgás hangja sejlett fel, mintha a falon túlról valami óriási gépezet akart volna életre kelni, vagy épp csak most lehelte volna ki utolsó leheletét. János érezte a hideg, szabad levegőt az arcán, a kolónia fojtogató falain túlról. Egy apró, rozsdás fémgyűrű tűnt fel a mélyedés szélén, alig láthatóan, beépítve a kőbe, mint egy elfeledett, soha nem használt fogantyú.