A elfojtott dobbanás

A fémlemez tompa kattanással simult vissza a szellőző nyílásába. János-G534 léptei lassan elhaltak a szervizjárat csöveinek visszhangjában. Nagymama még másodpercekig a hideg burkolatnak támasztotta a tenyerét, mintha a fémfalon keresztül próbálná megőrizni az iménti érintés melegét, de amikor megfordult, arca újra felvette a megszokott, szigorú maszkot.
– Nem lett volna szabad visszajönnie – suttogta Alinda, s közelebb lépett az idős asszonyhoz. – Ugye tudod, hogy G534-es csak miattad kockáztat már megint?
– Hallgass, Alinda! – sziszegte Nagymama, de a hangja észrevétlenül megremegett. – A kolónián nincs helye az ilyen ostobaságoknak. Az ember nem azért van itt, hogy a szívét kövesse, hanem hogy tekerje a pedált és fenntartsa a rendszert. A törvény nem ismer kivételt.
– De te is kedveled őt – erősködött a lány halkan, dacolva a csenddel. – Láttam, ahogy hozzáértél.
Nagymama riadtan nézett körül a tizennégyes fülke félhomályos szegletében. L656 a sarokban kuporgott, vállai megfeszültek az őrszemek távoli, fémes lépteitől. Alinda tekintete egy pillanatra elidőzött a fiú riadt arcán. Megremgett a keze; odalépett volna hozzá, hogy megérintse a vállát, de jól tudta: a generátorszektorokban a legkisebb érzelmi megnyilvánulást is súlyos vétségnek tekintik.
– Ha a vezérlő rájön, mi jár a fejedben L656 iránt, téged is átirányítanak a C szektor mélyére – figyelmeztette Nagymama halk, komor hangon, mintha kiolvasta volna a lány gondolatait. – A fém alatt tilos a kötődés. Hogy lenne így ember belőlünk?
– Akkor miért élünk egyáltalán? – kérdezte Alinda szaggatottan.
L656 felnézett, szemeiben sötét rettegés tükröződött. – Csendesebben... ha megneszelik a folyosón, mindannyiunkat az L szektorba visznek.