A döntés hősége

A szellőzőcső szűk járata meredeken emelkedett a felszín felé. A vakító, aranysárga derengés nem csupán a szemeiket kápráztatta el, de átmelegítette Alinda dermedt végtagjait is. Ahogy a lemezretesz felett átmásztak, a lány hirtelen megtorpant. Egy keskeny betekintőnyílás bukkant elő a cső oldalában, amely egyenesen az alsó áramelosztó csarnokra nézett.
Alinda odapréselte az arcát a vastag üveghez. A mélyben, a vörösen izzó kábelek erdejében a szikrázó ívkisülések még mindig megvilágították János görnyedt alakját. A férfi még lélegzett, de a tisztogató áramkiütés első hullámai már elérték a vezérlőpultot. Az Őrszemek fémes elosztókarjai nehéz kattanással indultak meg az L-szektor felé, hogy elszigeteljék és megsemmisítsék a túlterhelt csomópontot.
– Ha most továbbmegyünk a felszíni csapóajtóhoz, Jánosnak vége – mondta Alinda, és a torka összeszorult. – Az Őrszemek nem hagyják élve. A kolónia védelmi rendszere felőrli a szektort.
– Mi lesz vele, ha átváltjuk a főkapcsolót? – kérdezte a Nagymama, a lány vállára téve ráncos, meleg kezét. – A napfény hálózata lekapcsolhatja az Őrszemek tiltóáramát, de az alsó szektorokban hirtelen feszültségugrást okozhat.
Alinda keze a falból kiálló, izzó rézkaron állapodott meg. Ez volt a döntés pillanata: a saját biztonságos menekülésüket választják a csatornán át, vagy visszatáplálják az összegyűjtött napenergiát a mélybe, kiégetve az Őrszemek bénítómezejét, még ha ezzel fel is fedik a jelenlétüket. A lány a lenti fényekre nézett, majd teljes erejéből lerántotta a kart.