A döntés határa

János megállt az elágazásnál, ahol a rozsdás nyomócsövek vastag sávban futottak a mennyezet alatt. Rátekintett a lányra, lámpájuk sárgás fénye élesen kirajzolta mindkettejük sápadt, feszült arcát.
— Innen már nincs visszalépés, Alinda — mondta János szaggatottan, miközben a járat mélye felé intett. — Az Őrszemek hálózata perceken belül kiadja az elfogási parancsot. Ha velem jössz a lenti vakzónába, az L-szektor törvényei szerint megszűnsz létezni. Mi lesz veled a lenti hidegben?
Alinda visszanézett a vak sötétségbe, arra a szintre, ahol az otthona maradt. Mindennél élesebben derengtek fel benne L656 vonásai – a fiúé, akit nap mint nap figyelt a dinamóterem pedáljainál. Ő volt a titka, akiről soha senkinek nem beszélhetett, csak a nagymamájának suttogta el a nevét a nyirkos ágy szélén. A kolóniában a kötődés és a szerelem súlyos bűnnek számított.
— Ha visszamennék, a hálózat úgyis felemésztene — mondta Alinda, és a hangja megremegett. — És őt sem láthatnám többé. Ha észreveszik, hogy miatta lassult le a ritmusom, L656-ot is az ellenőrző pontra hurcolják.
— Nem tudod őt megmenteni, csak magadért dönthetsz — vágott közbe János félelemmel teli, szigorú hangon. — Odalent nincs masszafejadag, se biztonság. Csak a törvényen kívüli csend.
Alinda megrázta a fejét, majd egyetlen határozott lépéssel belépett a szűk alagút szájába.
— Akkor ez a mi utunk — mondta halkan. — Menjünk.