A dacos karcolás

Alinda és Marika mozdulatai szinkronban, szinte észrevehetetlenül siklottak a fal mentén. A karbantartó ajtó nehezen nyílt, nyikorogva adta meg magát, de a távoli dinamó zúgása elnyelte a hangot. A résen átlépve egy másik világba érkeztek. Itt nem a fényes, steril folyosók, hanem a penészszagú, sötét, elfeledett járatok fogadták őket. A levegő nehéz volt, por lepte a csöveket, és a sötétben sejtelmes árnyékok táncoltak, mintha az elfeledett emlékek lennének. Marika-g108 szeme továbbra is tágra nyílt, de most nem a halálfélelem, hanem a szokatlan környezet iránti feszült kíváncsiság is vegyült benne. Alinda finoman megszorította a lány kezét, jelezve, hogy bár a veszély más, még nem múlott el.
Ahogy haladtak mélyebbre, a csend egyre fojtogatóbbá vált. Csak a saját lélegzetvételük, és a távolról beszűrődő, tompa moraj hallatszott. A falakon itt-ott rozsdafoltok éktelenkedtek, és a vezetékek kusza hálója úgy tekeredett, mint egy óriási pók hálója. Alinda tapogatózva lépdelt, a kezével kereste a kiálló csöveket, hogy irányt mutasson. A nagymamája meséi a szabadságról, a választásról, most még élesebben rezonáltak benne. Ezek a járatok mintha a kolónia elfeledett, elfojtott lelkét őrizték volna.
Egy éles kanyar után egy apró, eldugott fülkére bukkantak, aminek a falán egy különös, frissnek tűnő karcolás díszelgett. Nem a megszokott, kolóniai jelzés volt. Egy stilizált, nyers vonalrajz, ami egy feszült, dacos emberi arcot ábrázolt, mintha egy mélyről jövő, néma kiáltás lenne. Alinda elhúzódott tőle, de tekintete a jelet tanulmányozta. Ez új volt, valami más, valami, ami nem illett a rendszerbe. Mintha valaki üzenetet hagyott volna, vagy csak egyszerűen kitörni akart volna a falak közül.
Mellette, a porban egy apró, kemény tárgy hevert. Alinda óvatosan felemelte: egy durván megmunkált fém darab volt, éles szélekkel, valószínűleg egy rögtönzött szerszám vagy fegyver, amit a kolónia által biztosított eszközökből, vagy talán még régebbi, elfeledett anyagokból eszkábáltak össze. Nem volt kétséges, valaki nemrég járt itt. Valaki, aki nem félt feszegetni a határokat, vagy legalábbis nem fogadta el azokat. Az „új lakó” érkezéséről szóló, eddig csak suttogva terjedő pletykák hirtelen valósággá váltak Alinda agyában. Ez az ember, akiről azt rebesgették, hogy az Idegen Légióban szolgált, és máris konfliktusba keveredett a közös képviselővel, valószínűleg nem a kolónia rendjéhez szabott, engedelmes lakó volt. A tárgy súlya a tenyerében szokatlan érzéseket ébresztett: félelmet, de egyben egy halvány, mégis éles reménysugárt is a lázadás szikrájáról. Marika-g108 mereven nézte a jelet és a tárgyat, a rettegés mellett egy pillanatra felvillant szemeiben a kíváncsiság. El kellett tűnniük, de ez a felfedezés egy újabb réteget adott a menekülésükhöz.