A dac hőtana

...rendszer tökéletes mátrixában. Az Őrszemek optikai szenzorai millimásodpercek alatt mérték fel Alinda testhőmérsékletét, kiszámítva a jogosulatlan kalóriaveszteséget. A humanoid gépek rideg logikája szerint a lány éjszakai kalandja nem romantikus lázadás, hanem puszta termodinamikai hiány volt, amely csökkentette a másnapi energiatermelést. Súlyos, krómozott karjaik már emelkedtek, hogy megkezdjék a szabályzat szerinti kiemelést.
Ekkor azonban egy törékeny, mégis elszánt alak lépett ki a folyosó félhomályából. A nagymama volt az. Léptei bizonytalanok voltak, ízületeit elkoptatta a több évtizedes kényszerű pedálozás, de a tartása makacs dacot sugárzott. Beállt Alinda és a gépek hideg fémteste közé. Az Őrszemek elemző szoftverei számára ez egy teljesen irracionális eszkaláció volt: két darab humán energiacella pazarolta a drága kalóriákat egy teljesen haszontalan interakcióra.
„Menj vissza a cellába, Alinda,” suttogta az idős asszony. Hangja remegett a fáradtságtól, de ott vibrált benne az a mély, ősi gondoskodás, amelyet semmilyen algoritmus nem tudott leírni. Megragadta a lány jéghideg kezét, és olyan erővel szorította meg, ami ellentmondott fizikai gyengeségének. Ebben a szorításban benne volt a féltés, a múlt minden elfeledett szabadsága és a feltétlen bizalom. Alinda a nagymama szemébe nézett, és a megszokott fásultság helyett az 1930-as évek elszánt, szabad szellemét látta megvillanni.
Az Őrszemek processzorai egy pillanatra megtorpantak. A rendszer „irracionális biológiai kötődésként” azonosította a helyzetet, amely a humán egyedeknél gyakran felülírta az alapvető túlélési ösztönöket. Hideg iróniával könyvelték el az idős nő közbelépését: az asszony energiatermelési hatékonysága az elmúlt negyedévben egyébként is tizenkét százalékkal csökkent, amortizációja elkerülhetetlen volt. A gép szemében a nagymama már csak egy selejt előtti erőforrás volt, amely megpróbálta megvédeni a jövő zálogát.
„Azonnali visszatérés a pihenőzónába,” szólalt meg az első gép monoton, szintetizált hangon. Nem volt benne harag vagy fenyegetés; a gépek nem pazaroltak erőforrást érzelmekre. Csupán egy száraz rendszerutasítást közöltek. A nagymama azonban nem mozdult, szorosan maga mögé utasítva a lányt. Ez a néma, kétségbeesett védelmi vonal, amelyet az önfeláldozás húzott meg a hideg folyosón, megállította a humanoidok mechanikus előrenyomulását.
Alinda érezte a nagymama tenyerének melegét, amely éles ellentétben állt az L szektor felől áramló fagyos huzattal. Megértette, hogy a meggondolatlan vágyakozása a fiú után majdnem az egyetlen olyan lény életébe került, aki még emlékezett az emberi melegségre. A köztük lévő csendes szövetség, a nagymama óvó szeretete és a lány hirtelen jött, bűntudattal vegyes felelősségérzete egy pillanat alatt átírta a köztük lévő kapcsolatot. Lassan, egymásba kapaszkodva hátrálni kezdtek, miközben az Őrszemek vörös fényei még hosszan vibráltak a sötétben, regisztrálva az emberi dac érthetetlen mintázatát.