A Csendes Ítélet Jele

A nagymama köhögött, és a nosztalgia, ami egy pillanatra elvonta a figyelmüket, elenyészett. A valóság rideg fuvallata tért vissza a nyirkos levegővel. Az acélajtó mögött rekedt világ, az Őrszemek könyörtelen rendje várt rájuk, és ők tudták, nincs idejük a múlt gondolatába merülni.
– Tovább – mondta Kovács rekedten, és a villáskulccsal bökött a sötétségbe, jelezve, hogy nincs idejük ezen tűnődni. – Valahol be kell jutnunk a bunkerbe.
Alinda még egyszer a plakátra nézett. A képen a mosolyok olyan valószerűtlennek tűntek, mint egy elfeledett álom. János egyetértően bólintott, tekintetében a felfedezés és a kétség árnyéka játszott. Ő is érezte, hogy a kolónia által beléjük sulykolt igazságok repedezni kezdtek.
Ahogy a szűk járatokban tapogatóztak előre, L656 hirtelen megállt. Vörös fénye megmerevedett egy ponton, optikája fel-le mozgott.
– Szokatlan energiaminta detektálva – recsegte a robot monoton hangja. – Ismeretlen eredetű, alacsony frekvenciás pulzálás.
– Mi az? – suttogta Alinda, miközben Kovács óvatosan közelített, villáskulcsát felemelve. A fal egy pontjáról valóban furcsa, enyhe zümmögés hallatszott, ami nem illett a kolónia megszokott, tompa rezonanciáihoz. A falból egy rozsdás, szigetelőszalaggal rögzített vezeték-köteg lógott ki, amely valahova behatolt a falba. Nem egy hivatalos csatlakozás volt.
– Ez... egy átkötés – suttogta Nagymama, megérintve a durva felületet. – Valaki lopta az áramot. De honnan?
És ekkor, a köteg mellett, a málló vakolaton egy apró, alig észrevehető piktogramra lettek figyelmesek. Egy stilizált szem, felette három egyenes vonallal. Az Őrszemek jele. Nem ellenőrzőpont, nem figyelmeztetés. Ez egy csendes ítélet volt, egy láthatatlan kéz, amely bárki nyomába ered, aki megpróbálja felborítani a rendszer egyensúlyát. A pulzálás mintha erősebb lett volna, mintha az Őrszemek maguk is hallgatnák a lopott áram csendes zümmögését. A szabad emlékek és az ingyen energia gondolata itt, ebben a sötét járatban, hirtelen halálos fenyegetéssé vált.