2222 · DITKE (Csőrsz Edit)
A csendes elmúlás
A dinamók dübörgő zúgása fokozatosan halkabbá vált, helyét a lábak csoszogása és egy kollektív, fáradt sóhaj vette át. Alinda ismerős fájdalmat érzett vádlisában, tompa kísérője volt gyorsuló pulzusának. Az Orszem-3, egy mozdulatlan, vérvörös szemű őrszem, pásztázta a szétszéledő tömeget, biztosítva, hogy senki ne térjen el a normától. Tekintete fizikai súlyként nehezedett minden egyes fáradt lélekre.
János már beleolvadt a távozó áramlatba, háttal Alindának, egy feszült árnyék, ami eltűnt a szürke folyosón. Alinda nem várt búcsút. A dinamoteremben váltott pillantásuk mélyebb kötelék volt, mint bármely kimondott szó. Felemelkedett a pedálról, gondolatai már a nagymamájánál jártak.
Ahogy a testek sűrű áramlata a folyosóba ömlött, hirtelen egy riadt felkiáltás futott végig a sorokban. Előtte egy idősebb munkás, G302, megbotlott. Mellkasához kapott, arca néma sikolyba torzult, mielőtt a térdei megrogytak. Összerogyott a hideg, fémes padlóra, egy élettelen test a mozgó lábak között. Rövid örvény keletkezett az emberi áramlatban, egy pillanatnyi tétovázás, majd az áramlás folytatódott, széles ívben megkerülve az elesett embert. Senki sem állt meg. Senki sem mert.
Alinda lélegzete elakadt. Az Orszem-3, néhány méterre G302 mögött, csupán érzékelőit igazította, vörös fénye közönyös csillogással borította be a mozdulatlan alakot. Nem adott ki parancsot, nem mutatott aggodalmat. Csak hideg, mechanikus megfigyelés. Ez volt a „halál”. Nem egy drámai esemény, hanem egy mindennapi történés, gyakorlott apátiával fogadva. Ez volt az ára a kudarcnak, egy törött alkatrész gyors, néma eltávolítása a kolónia hatalmas gépéből.
G302 üres tekintetének képe beleégett Alinda emlékezetébe, baljós válasz a „Mi lesz vele?” kérdésre. Ez várt azokra, akik már nem tudtak pedálozni, nem tudtak hozzájárulni. Előre sietett, hideg bizonyosság szorította markába. A nagymama által őrzött titkok nem csupán a múlt meséi voltak; mentőövet jelentettek a jelenben, védelmet e hűvös, elkerülhetetlen vég ellen. El kellett jutnia hozzá. Most.
János már beleolvadt a távozó áramlatba, háttal Alindának, egy feszült árnyék, ami eltűnt a szürke folyosón. Alinda nem várt búcsút. A dinamoteremben váltott pillantásuk mélyebb kötelék volt, mint bármely kimondott szó. Felemelkedett a pedálról, gondolatai már a nagymamájánál jártak.
Ahogy a testek sűrű áramlata a folyosóba ömlött, hirtelen egy riadt felkiáltás futott végig a sorokban. Előtte egy idősebb munkás, G302, megbotlott. Mellkasához kapott, arca néma sikolyba torzult, mielőtt a térdei megrogytak. Összerogyott a hideg, fémes padlóra, egy élettelen test a mozgó lábak között. Rövid örvény keletkezett az emberi áramlatban, egy pillanatnyi tétovázás, majd az áramlás folytatódott, széles ívben megkerülve az elesett embert. Senki sem állt meg. Senki sem mert.
Alinda lélegzete elakadt. Az Orszem-3, néhány méterre G302 mögött, csupán érzékelőit igazította, vörös fénye közönyös csillogással borította be a mozdulatlan alakot. Nem adott ki parancsot, nem mutatott aggodalmat. Csak hideg, mechanikus megfigyelés. Ez volt a „halál”. Nem egy drámai esemény, hanem egy mindennapi történés, gyakorlott apátiával fogadva. Ez volt az ára a kudarcnak, egy törött alkatrész gyors, néma eltávolítása a kolónia hatalmas gépéből.
G302 üres tekintetének képe beleégett Alinda emlékezetébe, baljós válasz a „Mi lesz vele?” kérdésre. Ez várt azokra, akik már nem tudtak pedálozni, nem tudtak hozzájárulni. Előre sietett, hideg bizonyosság szorította markába. A nagymama által őrzött titkok nem csupán a múlt meséi voltak; mentőövet jelentettek a jelenben, védelmet e hűvös, elkerülhetetlen vég ellen. El kellett jutnia hozzá. Most.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- alinda
- janos-g534
- orszemb-3
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.