A biomassza árnyéka

A sziréna éles, szaggatott búgása végighasított a C-szektor folyosóján. A mennyezeti csövekből hideg pára csapódott ki, ahogy a vészvilágítás vörös fénye lassan pulzálni kezdett. János egyetlen gyors mozdulattal behúzódott a szellőzőakna árnyékába.
– A hatos cella – suttogta a nagymama, és megmarkolta Alinda karját. – Az öreg Kovács. Nem bírta a mai műszakot.
Két Őrszem tűnt fel a szűk átjáróban. Közöttük egy guruló fémhordágy csikorgott, amin egy szürke lepelezésű, mozdulatlan alak feküdt. Semmi tisztelet, semmi megállás: a szekvencia ment tovább, az emberi test itt csak kifogyott erőforrásnak számított.
– Alany leállt. Biomassza-újrahasznosítás kezdeményezve – zendült fel a hangszóróból az automatizált hang.
Alinda gyomra összerándult. A halál hideg szaga követte a hordágyat.
– Mama – nyelt egyet Alinda, miközben tekintete a távolodó Őrszemeket követte. – Mi lesz, ha mi is csak egy bejegyzés leszünk a főkönyvben? Sosem jutunk fel?
A nagymama némán a ruhája alá csúsztatta a rézlemezt.
– L656... – folytatta Alinda még halkabban, elpirulva a sötétben. – A műszak végén nem írta jóvá a hiányt. Olyan másképp nézett rám. Szerinted... lehetséges ez?
– Hallgass! – sziszegte János a fal tövéből. – A kötődés halálos ítélet a Generátor egységben.
– Tudom – suttogta a lány, de a szíve melegebb lett a fagyos szektorban.