A bioelemek irracionális párbeszéde

L656 optikai érzékelői alacsony felbontású hőképpé formálták a csarnok sarkában ülő alakokat. A szenzorok logikája szerint a kalóriabevitel megosztása a szektor két biológiai egysége között kifejezetten ésszerűnek tűnhetett volna: az alacsonyabb hatásfokú, öregedő szövetcsoport átadta a szintetikus glükóz egy részét a fiatalabb, még évtizedekig terhelhető szervezeti egységnek. Az algoritmus azonban nem tudta értelmezni a mozdulatot kísérő mikromozgásokat, a pupillák tágulását és a bőr alatti hajszálerek hirtelen tágulását.
Alinda lenyelte az édes, műanyag ízű fejadag maradékát. A gyomrában elterülő langyos tömeg energiaértéke pontosan kiszámítható volt, a fejében kavargó képek feszültsége viszont nem. Az „alma” szava mögött feltáruló képzeletbeli világ – az ismeretlen napfény és a szabadon áramló levegő – megemelte a lány pulzusát. A kolónia szempontjából ez a pulzusszám-emelkedés csupán indokolatlan belső hőveszteségnek minősült, amit semmilyen dinamó nem tudott árammá alakítani.
Kovács a betonfalnak támaszkodva figyelte őket. A férfi arcán nem tükröződött érzelem, de a vállai hirtelen megfeszülése jelzést adott a közelben tartózkodó L656-nak. Az Őrszem egy pillanatra korrigálta a haladási irányát; a szervomotorok fémes zümmögése végigrezgett a padozaton. A gép hideg, analitikus szemszögéből az emberek pusztán elhasználódó reakcióedények voltak, amelyekben a szerves kémia elektromos feszültséget termelt. A köztük vibráló hallgatag szolidaritás azonban zavaró tényezőként jelent meg a mérésekben.
– A szélnek húzása volt – suttogta a nagymama, miközben tekintete a távoli, zárt szellőzőrácsra tévedt. – Nem gép hajtotta, Alinda. Magától jött, és elvitte a port.
Alinda bólogatott, bár az ujjai már önkéntelenül is a közeledő munkafázisra készülve rándultak meg. A pihenőidő percei feltartóztathatatlanul fogytak a falra szerelt digitális kijelzőn.
Az Őrszem lassan továbbgördült a sínpályáján, befejezve a szektor optikai ellenőrzését. Az adatbankjában bejegyzésre került: a biológiai állomány regenerációja a normatív értékeken belül zajlik. Arra nem volt programja, hogy felismerje: a két ember közötti halk szavakban nem a kimerültség, hanem egy láthatatlan, áramkörökön kívüli ellenállás szövődik újra meg újra, valahányszor a pihenőfázis csendje elborítja a csarnokot.