2222 · Nap-Imre
A beszűrődő fény
A vakzóna elavult szellőzőjárataiban melegebb volt a levegő, mint a kolónia szigorúan szabályozott szektoraiban. A rozsdás csövek és a nyirkos tégla illata mögött valami régen feledett, természetes pára bujkált. Alinda a falnak támaszkodva lassította le szaporázó légzését, és szorosan a mellkasához ölelte a megfeketedett füzetet. Az Őrszemek fémes lépteinek visszhangja fokozatosan elhalt a járatok mélyén, ahogy a hálózat jele elenyészett.
– Itt már nem mérnek minket energiában – suttogta az új lakó, miközben óvatosan végighúzta ujjait a nyers sziklafalon. – Nincsenek szondák, nincs napi kvóta, ami megmondaná, mennyit ér a jelenlétünk.
A nagymama megállt egy megtört fényű szellőzőaknánál, ahol a mennyezet repedésén át egy halvány, sárgás fénysugár törte át a törmeléket. Nem a kolónia hideg, villódzó neonsugara volt az, hanem a felszín felől beszűrődő, igazi napfény melege. Alinda óvatosan kinyitotta a füzetet. A sárgult lapokon nem mérnöki számítások álltak, hanem apja kézzel írt sora a szabadságról és a döntés jogáról.
– Apád tudta, hogy a gép csak addig uralkodik rajtunk, amíg elhisszük, hogy csupán alkatrészek vagyunk – mondta a nagymama, miközben az fentről érkező fény megvilágította megfáradt arcát. – Emberré nem a puszta túlélés tesz minket, hanem az a remény, amit a sötétben is megőrzünk.
Alinda végigsimított a porladó papíron, és életében először érezte, hogy a csatornák falán túl létezik egy kiút.
– Itt már nem mérnek minket energiában – suttogta az új lakó, miközben óvatosan végighúzta ujjait a nyers sziklafalon. – Nincsenek szondák, nincs napi kvóta, ami megmondaná, mennyit ér a jelenlétünk.
A nagymama megállt egy megtört fényű szellőzőaknánál, ahol a mennyezet repedésén át egy halvány, sárgás fénysugár törte át a törmeléket. Nem a kolónia hideg, villódzó neonsugara volt az, hanem a felszín felől beszűrődő, igazi napfény melege. Alinda óvatosan kinyitotta a füzetet. A sárgult lapokon nem mérnöki számítások álltak, hanem apja kézzel írt sora a szabadságról és a döntés jogáról.
– Apád tudta, hogy a gép csak addig uralkodik rajtunk, amíg elhisszük, hogy csupán alkatrészek vagyunk – mondta a nagymama, miközben az fentről érkező fény megvilágította megfáradt arcát. – Emberré nem a puszta túlélés tesz minket, hanem az a remény, amit a sötétben is megőrzünk.
Alinda végigsimított a porladó papíron, és életében először érezte, hogy a csatornák falán túl létezik egy kiút.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- alinda
- az-uj-lako
- nagymama
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.