Zizegő vezetékek a lemerülő kijelzők mögött

Dániel ujja megállt a billentyűzet felett. A monitor kék fénye hidegen megvilágította izzadt homlokát; a zsaroló visszaszámlálója könyörtelenül pörgött lefelé a képernyő sarkában. Az ellopott céges adatokért kért összeg felfoghatatlan volt számára, különösen úgy, hogy a diákhitele és a személyi kölcsöne törlesztője már így is teljesen felemésztette a havi fizetését. A munkahelyi kiégés határán egyetlen kétségbeesett döntést hozott, s most a digitális hurok fojtogatóbban szorult a nyakára, mint valaha.
A folyosó túloldalán Nóra lassan lecsúszott a saját ajtajának belső felén, és a hideg linóleumra ült. A telefonja kijelzőjén felvillant egy tökéletesen beállított fotó az Instagram-profilján – egy csillogó kávézó, mosolygós arc, a sikeres szabadúszó életstílus hamis képe –, miközben a bank éppen a harmadik fizetési felszólítást küldte ki az utcán parkoló prémium autója elmaradt részletei miatt. A látszat fenntartása kétszer annyi energiát emésztett fel, mint maga a munka, és a magányosan kongó lakásban a képernyő fényén kívül semmi sem maradt számára.
Az ajtó túloldalán Várkonyi Gábor sötét mosollyal simította meg a gégéjét. A színházból kiöregedett, paranoiás színész a vékony falakon át pontosan hallotta Nóra fojtott sóhaját és Dániel szaggatott billentyűzését. Egy névtelen feltöltőkártyás telefont halászott elő a zsebéből, s halk, reszelős hangon felmondott egy fenyegető, behajtói üzenetet Dániel rögzítőjére, kéjes örömet lelve abban, hogy a szomszédja drámáját saját színházi előadásává formálhatja.
A falakban futó elöregedett alumíniumvezetékek halk pattogással reagáltak a hetedik emeleti kriptobányász gépek kíméletlen áramfelvételére. Sipos Bendi processzorai csúcsra pörögtek, mire a másodiki folyosó izzója élesen felvillant, majd vibrálva halványult el. Dániel kijelzője egy pillanatra sötétbe borult, amitől a fiú szívverése egy másodpercre teljesen megállt.
A Vászoly utca 6. vékony betonfalai nem nyújtottak védelmet a modern kor szorongásai ellen. A tízemeletes ház lakói saját zárt celláikban görnyedtek a vibráló képernyők előtt, elszigetelve egymástól és a külvilágtól, miközben az adósságok és a megjátszott életek súlya lassan az egész lépcsőházat a mélybe húzta.