Válaszút a sötét folyosón

Gábor ökle még néhányszor tompán dörrent a nehéz faajtón, de a hirtelen beállt sötétségben Bálint fülében csak a saját szívverése lüktetett. Enci szorosan mellette állt a folyosón, hideg ujjaival rákulcsolódott a férfi csuklójára, miközben a szomszédban Dániel telefonjának vakuköre kísérteties árnyékokat rajzolt a málló falakra. Ebben a fojtogató, mozdulatlan feszültségben Bálint zsebében melegen és némán felizzott a kijelző.
A fény apró, áruló foltként vetült az állára. Erika üzenete volt: „A kapualjban vagyok. Szabó rendelője zárva, de beszélnünk kell a tesztről. Most. Nem mehetek haza így.”
– Ki az? – kérdezte Enci, és a hangjában ott vibrált a gyanakvás. A sötétben minden érzékük kiélesedett, a lány azonnal megérezte Bálint testének hirtelen megfeszülését.
– Csak a diszpécser – hazudta Bálint rekedten, és gyorsan a tenyerével takarta le a kijelzőt. – Riasztás van az egyik raktárnál, ahová beugrósként járok. Semmi komoly.
Lent, a földszinti lépcsőforduló mélyén Kovács Tibor és a kisemmizett ex-legionárius durva hangon vitatkoztak a főbiztosíték felett, miközben Miri dühös hangja visszhangzott fel a sötét udvarról. A ház lakói, mint a ketrecbe zárt vadak, egymást figyelték a sarokból. Bálint pontosan tudta: ha Erika most elindul felfelé a lépcsőn, a sötétben őrködő Erzsi néni vagy a jéghideg Balog Henrik azonnal belebotlik. Választania kellett: fent marad Enci mellett a látszólagos biztonságban, vagy elindul lefelé a lépcsőházba, hogy elhallgattassa a titkot, mielőtt az végleg romba dönti az életét.