Sötétség a biztosítéktáblánál

Dániel a sötét szobában állt, amikor a monitor képernyője hirtelen felvillant, majd a lépcsőházból fülsértő pattanás hallatszott. A főkapcsoló égett műanyag szagú szikrával adta meg magát. A lépcsőház fényei egyszerre aludtak ki, s még Bendi hetedik emeleti bányászgépeinek monoton zúgása is elhalt. A hirtelen beálló, fojtogató csendben a kiégett huzalok szaga terjengett a linóleumon.
– A kurva életbe, már megint a túlterhelés! – dörrent meg Tibor bá rekedt hangja az első emeleten. Az idős villanyszerelő egy zseblámpa imbolygó fénysugarában bukkant elő, szerszámos ládáját csörömpölve húzva maga után. Az ajtók egymás után nyíltak ki a homályban. Dr. Balog Henrik jéghideg eleganciával, élre vasalt öltönyben lépett ki a folyosóra, szúrós tekintettel méricskélve a kaotikus jelenetet. Székely Ricsi a szuterénből sietett fel, idegesen gyűrögetve bőrkabátja ujját, miközben Enci is kibukkant az ajtaján, feszülten figyelve a szomszédok gyülekezését.
– R egyenlő U per I, ezt minden műveletlen embernek tudnia kellene! – kiabálta a lépcsőfordulóban feltűnő Bordás professzor, miközben Tibor bá megégett ujjakkal próbálta szétválasztani az összeolvadt kábeleket. A felbolydult tömegben a lentről érkező Marietta halkan próbálta figyelmeztetni őket a pincei gépészetből szivárgó gázszagra, de a professzor élesen leintette.
Dániel a résnyire nyitott ajtaján át nézte a sötétben szikrázó elosztót. A váratlan áramszünet bezárta és egymásnak urasztotta a lakókat, miközben zsebében a telefon képernyője újra némán felizzott.