Rezgés a koromsötétben

A koromsötétben csupán a zsebekből előkerülő telefonok hideg, kék fénycsíkjai pislákoltak. Kelemen Dániel remegő ujjal szorongatta a kijelzőt, miközben a dühös lakók Karesz ajtaját ostromolták. Hirtelen egy halk, de annál baljósabb rezgés futott végig a tenyerén. Új értesítés érkezett egy ismeretlen számról: „A tegnap esti döntésed megváltoztatja a ház jövőjét. A nyomok még melegek.” Dánielnek torkában dobogott a szíve. Kényszeresen leszegett fejjel pásztázta a lépcsőforduló árnyait, attól tartva, hogy a sötétben valaki az ő kijelzőjének világítását figyeli.
„Ne fényszórózzál már, Dániel bátyám, mert kiszúrják a szemet!” – mordult rá a mellette lapuló Székely Ricsi, aki pánikszerűen próbálta visszagyömöszölni a kabátja alá a vámmentes, osztrák öblítőkkel teli nejlonszatyrot. Ricsi ijedtsége ragadós volt, de Dániel szeme előtt csak a tegnap éjjeli, elhamarkodott akciójának képei lebegtek. Vajon ki láthatta meg? Dr. Bordás András mormogó alakja egy lépéssel mögötte derengett fel a homályban, amint az idős professzor a korlátot tapogatva épp Ohm törvényének újabb abszurd variációit sziszegte az ijedt szomszédoknak.
Ekkor a mélyből, a szuterén felől szürreális fordulatot vett a káosz. Lugosi Jenő, a lecsúszott bariton, kihasználva a teljes áramszünetet, részeg nosztalgiával üvölteni kezdte a Toscát, miközben botladozás közben véletlenül tövig kitekerte a pincei fővízcsapot. A buggyanó víz hangja keveredett a zengő áriával, de Dánielt ez sem tudta elterelni a telefonjáról. Egy második üzenet is felvillant: „Tudjuk, mit rejtettél el.” Dánielt kiverte a hideg veríték; a tegnap esti titok hurokként szorult a nyakára.