Operafutamok a nyirkos lépcsőházorsóban

A nappali feszültségek után sem borult csend a Vászoly utca 6.-ra. A harmadik emeleti kislakásban Molnár Máté és Bianka falfehérre hajszolt arccal ült a megkezdett felújítás porában; a törlesztőrészletek miatti szorongást csak tetézte a tény, hogy napok óta képtelenek voltak aludni. Nem voltak ezzel egyedül: a második emeleten Bálint az idegösszeomlás szélén, vörösre dörzsölt szemekkel bámulta a platfon repedéseit. A gyomrát szorító titkok és a 24 órás műszakok kimerültsége fojtogató keverékké állt össze a sötétben.
A virrasztás oka a legalsó szintről, a Szuterén 1. felől hömpölygött felfelé. Lugosi Jenő, a lecsúszott ex-operaénekes kopott bársonykabátjában, olcsó koccintós borral a kezében bőmböltette a régi Tosca-felvételeit, miközben maga is teljes hangerővel kísérte a rekedt baritont. A vékony panelcsöveken át zengő ária valóságos pszichológiai terrorrá vált a kialvatlan lakók számára.
Amikor a házban lakó Toemai Zoltán rendőr főtörzs elunja a tehetetlen forgolódást, szolgálaton kívüli szigorral, nehéz léptekkel indult le a szuterénbe csendháborításért. A határozott kopogtatásra Jenő lassan nyitott ajtót. A résben elnyűtt eleganciával, pimasz mosollyal az arcán támaszkodott a keretnek, tekintetében semmi félelem nem látszott az egyenruha nélküli hatóság láttán.
Mielőtt Toemai kioktatóan felléphetett volna, az idős dalnok halkan, de élvezteljes élességgel félbeszakította. Jenő teátrális mozdulattal szívott bele a levegőbe, és emlékeztette a főtörzset arra, hogy a szuterén ablakából tökéletes a rálátás a lépcsőházra – pontosan látta hát, melyik emeleti ajtón surrant ki a rendőr a hajnali szürkületben, miután befejezték azt a bizonyos négyszemközti borozgatást Etelkával.
A fenyegető csendben Toemai szigora egyetlen pillanat alatt enyészett el. A lépcsőház nyirkos homályában a szomszédos elfojtott drámák összekapcsolódtak, és a szabályok embere némán visszalépett, hagyva, hogy az ária tovább szűrődjön át a betonfalakon.