Műanyag pálca a hajnali szélben

Enikő zihálva szedte a fokokat a Vászoly utca 6. kopott linóleumán. A kabátja gombjai félig ki voltak gombolva, a táskája pántja megtekeredett a vállán, a nehéz bőr táska pedig vadul csapkodott a csípőjének. A reggeli műszak szigorú rendje nem tűrt késést, ő pedig alig aludt valamit az éjszaka. Ahogy a földszinti fordulóba ért, a nyitott cipzárú oldalzsebből egy apró, fehér műanyag pálcika csusszant ki, majd halk koppanással gurult be a kapualj homályos sarkába. Enikő észre sem vette; átlendült a nehéz társasházi kapun, s a hideg reggeli ködben már rohant is a buszmegálló felé, miközben a táskájából kiesett pálcikára – amit a rohanásban még meg sem nézett – egyetlen pillantást sem vetett.
Szilágyi Marika éppen a kisbolt előtti járdaszakaszt söpörte apró seprűjével, amikor a küszöb melletti sarokban megpillantotta a különös tárgyat. Lehajolt, megtörölte kötényében a kezét, és felemelte az apró eszközt. A kora reggeli, szürke fényben tisztán látszott a két határozott kék vonal a kis ablakban. Marika néni szeme tágra nyílt a meglepetéstől. Pontosan látta, hogy az imént egyedül a másodikon lakó szociális gondozó lány robogott le a lépcsőn, mint a forgószél.
„Szent isten...” – suttogta Marika néni, miközben a pálcikát szinte szentségtörő óvatossággal tartotta az ujjai között. Ebben a pillanatban nyílt ki a lépcsőházi ajtó, és Köves Dezső lépett ki rajta a tőle megszokott eleganciával. A galambszürke kalapját billentve köszönte a boltosnőnek, de azonnal észrevette Marika megmerevedett alakját és a kezében tartott apró, sorsfordító tárgyat.
„Csak nem valami újabb elszámolási bizonylat, Marikám?” – kérdezte Dezső bá csendes, finom humorral, de ahogy közelebb lépett és szemüvegét az orrára tolta, a mosoly szelíd megértéssé szelídült az arcán. „Aha. A kis Enikő táskájából gurult ki, igaz? Szegény teremtés azt sem tudja, merre áll a feje a sok munkától... szerintem ő még meg sem nézte ezt a kis szerkezetet.”
Nem telt bele tíz perc, és a hír máris láthatatlan hullámként terjedt el a földszinti kapualjban. Erzsi néni az 1. emeleti ablakpárkányra támaszkodva próbált közelebbi információhoz jutni. „Na de Marika! Fiú lesz az, látom a lány mozgásán, mindig olyan kimért, de határozott!” – győzködte a lentieket. Dezső bá halk kuncogással igazította meg a kalapját: „Ugyan már, Erzsi néni, az ilyen erős tartású nőknél kislány érkezik, aki majd éppolyan talpraesett lesz, mint az anyja.” A folyosói pletyka hálójában a hideg reggeli szélben egy pillanatra elhalványultak a számlák és a fűtési gondok, miközben a lakók már az új jövevény jövőjét szövögették.