Megpattanó szikrák a nyirkos közösségiben

Fekete Zoltán golyóstolla tehetetlenül kattogott a műanyag mappán, miközben a közösségi helyiségben uralkodó káosz teljesen kijött az ellenőrzése alól. Toemai főtörzs zavarodottan igazgatta a zubbonya gallérját, miközben Etelka elkeseredett gőggel fordított hátat a társaságnak, mintha a szuterén salétromos levegője hirtelen elviselhetetlenné vált volna számára. Enci fojtott hangon, szinte sziszegve szegezte kérdéseit Bálintnak, aki feszült állkapoccsal, mélyen hallgatva bámult a linóleum kopott mintájára.
A sarokban álló Dr. Szabó András zavartan tisztította meg a szemüvegét, de a keze annyira remegett, hogy majdnem elejtette a keretet. Lívia egyetlen szót sem szólt, csupán a karját fonta szorosan a mellkasa előtt, mintha ezzel próbálná megvédeni magát a felé záporozó tekintetektől. A levegőben vágni lehetett a feszültséget; a felhalmozott sérelmek és elfojtott gyanúk egyszerre robbantak ki a falak közül.
Ekkor a hátsó sorból előlépett Köves Dezső. A hatvannyolc éves, kalapos úriember megszokott, végtelenül elegáns modorával emelte meg fejfedőjét a felindult lakók előtt, és egy tálka még gőzölgő, saját sütésű tepertős pogácsát helyezett a billegő asztal közepére. „Kedves szomszédaim, az igazság néha éles, mint a szike, de nem kell, hogy megölje a ház lelkét” – mondta selymes, nyugtató hangján, miközben tekintetével követte a megriadt arcokat, pontosan tudva, hogy az ő apró precíziós prése is veszélybe kerülhet, ha a rendőrségi és jogi fenyegetések valósággá válnak.
Mielőtt Fekete úr visszavehette volna a szót, a szuterén felől megérkezett Székely Ricsi is. A jóvágású, vidám srác széles mosollyal lépett a helyiségbe, vállán egy karton prémium osztrák kávéval, amit mintegy békepohárként kínált körbe. „Ugyan már, emberek, ne együk meg egymást vacsorára! Inkább igyunk egy rendes feketét, a kapuzárat meg holnap reggel díjmentesen belövöm” – ütötte el a dolgot egy laza kézmozdulattal, ügyesen terelve el a figyelmet a súlyosabb vádakról.
A nyitott ajtóban azonban ott állt dr. Balog Henrik. A kényszerárverező ügyvéd élre vasalt öltönyében, jéghideg mosollyal figyelte a jelenetet. Számára minden egyes elhangzott vád, minden megingott egzisztencia csak egy újabb lépés volt a tízemeletes épület ingatlanjainak megszerzése felé.