Kutakodó pillantás a sötétből

Erzsi néni ajtaja alig észrevehetően pattant ki a sötét folyosón, éppen abban a pillanatban, amikor Székely Ricsi pánikszerűen visszafordult volna a pincelejáró felé. Az öregasszony nem kiabált, mint Bordás professzor, és nem is lámpázott vakítóan, mint Tibor bá; csupán egy apró, sárgás fényű kulcstartó-lámpával világított a csempész mellkasára.
– Ricsikém, maga felé még a sötétben is érezni azt az osztrák öblítőszagot – szólalt meg halkan, réteges otthonkájában állva, de a hangjában olyan éles gúny bujkált, hogy Ricsi lába a lépcsőfokon gyökeredzett. – A fagyasztója miatt aggódik? Hát nem a dobozos csokik fognak tönkremenni ott lent, hanem a jó híre, ha a hatóság átfésüli a szuterént.
Ricsi idegesen megköszörülte a torkát, s megpróbált visszalépni a lépcsőforduló árnyékába, de Erzsi néni közelebb intette az ujjával. A korlátra támaszkodva, a szomszédok zúgolódását teljesen figyelmen kívül hagyva folytatta, mintha csak ártalmatlan délutáni pletykát osztana meg.
– Tegnap éjjel kettőkor a Balog ügyvéd úr fekete kocsija állt a kapu előtt – suttogta az öregasszony, s a fénysugarat egy pillanatra a háttérben álló Dr. Balog Henrik felé villantotta. – Nem egyedül jött. Egy barna borítékos idegen szállt ki tőle, meg a dr. Szabó a földszintről. A doktor úr alig állt a lábán, de tisztán hallottam, ahogy a felújítási alap eltüntetéséről meg Bálint eltitkolt dolgairól egyezkedtek a kapualjban. Maga meg pont akkor pakolta a csomagtartóját, Ricsikém. Igazán kár lenne, ha a rendőrség nemcsak a maga kávéira lenne kíváncsi, amikor a kiérkező főszerelőket kísérik.
Ricsi arca megrándult a sötétben. Erzsi néni csendes szavai súlyosabbak voltak, mint a kiégett biztosíték doboza: az öregasszony nemcsak a tegnap esti titkot látta tisztán, de pontosan tudta, kit mivel tartson sakkban a lépcsőházi háborúban.