Kérletlen léptek a küszöbön

Bálint már nyúlt volna a komódon heverő, tömött borítékért, amikor két kemény, türelmetlen kopogás dördült meg az ajtólapon. Nóra riadtan a szájára tapasztalta a kezét, és teljesen megdermedt az előszoba szűk homályában.
– Nórikám, tudom, hogy bent tetszik lenni! – szűrődött be Erzsi néni eltéveszthetetlen, vékony, recsegő hangja a faajtón keresztül. – Csak a gázóra-állás miatt szólok, de ha már így összejöttünk… Tormai Zoltán ma is körbejárt a házban, és azt mondta Fekete úrnak, hogy a földszinti rendelő körül valami nagyon nincs rendben. Meg hogy az a sötét Audi lent a kapunál feljelentést fog kapni, ha nem takarodik el!
Bálint ujjai lefagytak a papír szélén. Az időnyomás szorításában a pulzusa a halántékában lüktetett: Dr. Szabo ultimátumából már alig negyedóra maradt, de ha most kinyitja az ajtót, az öregasszony szúrós tekintete elől semmi sem marad rejtve.
A folyosó félhomályából apró, nesztelen mocorgás hallatszott – Várkonyi a lépcsőforduló árnyékában lapult, megfeszült figyelemmel issza Erzsi néni minden szavát. Nóra görcsösen Bálint ingujjába markolt, miközben az öregasszony még közelebb hajolt a kulcslyukhoz:
– Azt csicsergik a patikában, hogy a doktor úr elúszott a kártyán, és már a hitelezők elől bujkál… Jó lesz vigyázni azzal a borítékkal, amit a táskájában hord fel-alá, kedvesem!