Kékfénnyel átitatott magány a másodiki falak között

...remegtette meg a kezét. A zár halkan kattant, a súlyos ajtó pedig beengedte őt a saját, félig sötétbe burkolózó szentélyébe, ahol a három monitor kékes, hideg fénye vetült a kopott tapétára. A szobában száraz, fülledt levegő fogadta, a hűtőventilátorok halk zümmögése pedig azonnal emlékeztette a felhalmozódott adatsorokra és az állandóan lebegő, szorító határidőkre.
A képernyőkön egymást követték az elintézetlen céges üzenetek, a felugró értesítések és a bankszámlája egyenlegét mutató, baljós hitelezési diagramok. Az elszálló törlesztőrészletek havonta egyre nagyobbra nyújtották az árnyékukat a jövőjére, teljesen felemésztve a hibrid munkavégzés illuzórikus szabadságát. Dániel leült a kiült forgószékbe, és tenyerébe temette az arcát; a szemei égettek a kijelzők előtt töltött végtelen éjszakáktól.
Megnyitotta a közösségi oldalát, ahol a kortársai sikeres előléptetésekről és gondtalan utazásokról posztoltak, miközben ő a Vászoly utca 6. vékony betonfalai közé szorulva számlálta a megmaradt centiket. A tegnap éjjeli elhatározása – hogy felmond, és végleg felszámolja ezt az önpusztító digitális mókuskereket – egyszerre töltötte el bénító pánikkal és leírhatatlan megkönnyebbüléssel. Tudta, hogy a kitörésnek ára van, de ezt a lassú, szellemi felőrlődést már nem bírta tovább.
A fűtéscsöveken át ekkor tompa, vibráló dübörgés szivárgott le a hetedikről: Sipos Bendi bányászgépei dolgoztak megállás nélkül, túlterhelve a ház elöregedett hálózatát. Dániel szinte fizikai fájdalmat érzett a folyamatos elektromos zúgástól, amely úgy hálózta be a tízemeletes betontömböt, mint valami láthatatlan, fojtogató pókháló. Ebben a házban mindannyian rabjai voltak valaminek: egyesek a múltnak, mások a felhalmozott számláknak és a képernyők mögötti elszigeteltségnek.
Odakint a lépcsőházban elhaló léptek zaja visszhangzott – Molnár Máté tért meg késő esti futárkörútjáról, kimerülten húzva maga után a lábát a linóleumon. Dániel rámeredt a villogó kurzorra a monitoron, vett egy mély levegőt, és az ujjai megérintették a billentyűzetet. Elérkezett a pillanat, hogy végre megírja a felmondólevelét, és szembenézzen a saját döntésének következményeivel.