Halk léptek a korlát mellett

Bálint megdermedt a korlát mellett, de igyekezett úgy tenni, mintha a kabátja alatti dudor csupán egy összetekert munkáskesztyű lenne. Erzsi néni azonban nem engedte el a tekintetét; lassan elindult lefelé a lépcsőfokokon, száraz tenyerével a kopott fémkorlátot csúsztatva maga mellett.
– Nem érdemes annyira sietni, Bálint – szólalt meg az öregasszony halkan, mégis olyan tisztán, hogy a hang végigvisszhangzott a szűk lépcsőházban. – A földszinten úgyis áll a bál. A doktor úrnál tegnap éjszaka égve maradt a lámpa, és ne tudd meg, ki kopogtatott nála éjfél után. Egy fiatal nő, meg valami síró csomag a karjában.
Bálint gyomra összerándult. A barna boríték mintha égetni kezdte volna az ujjait a zsebében. Erzsi néni apró, gyanakvó mosollyal méregette a férfi levert arcát, majd úgy folytatta, mintha csak az időjárásról beszélne:
– Azt mondják, Fekete úr ma még a tárolókat is ellenőrizni fogja. Nem jó most semmit sem elrejteni ebben a házban.
A másodikon közben kattant egy zár. Bálint önkéntelenül felnézett: a szomszéd ajtóban Enci tűnt fel, amint egy kartondobozt egyensúlyozott Nóra lakása felé. A biztonsági őr büszkeségén éles sebként hasított végig a látvány, ahogy a lány rá sem hederítve lépett be a társbérletbe. A tehetetlen düh és a megbénító félelem egyszerre szorította össze a torkát, miközben Erzsi néni figyelő szeme egyetlen rezdülését sem tévesztette szem elől.