Halk hódolat az első emeleti homályban

Szabó Gábor a földszinti lépcsőn kapkodta a levegőt, kezében az autószerelő műhelyből hozott, zsíros szerszámostáskával. Az anyagi fojtogatás és az elszabaduló alkatrészárak épp elég súlyt pakoltak a vállára, de amikor az első emeleti lépcsőfordulóban meglátta Bordásné Etelkát, a szívverése teljesen kimaradt. Ahogy a nő elegáns, kosztümös alakja kirajzolódott a kopott linóleumon, Gáborban felrémlett a húsz évvel ezelőtti budapesti éjszaka: a füstös bárok világa, ahol Etelka még egészen más néven volt ismert. A rettegés gombócként szorult a torkára – ha Andrea, a mindig nyüzsgő, mintafeleség megtudja, milyen emléket őriz erről az asszonyról, a gondosan felépített családi életük egy szempillantás alatt hullana darabjára.
– Jó napot kívánok, Professzor úr! Engedje meg, hogy segítsek azzal a nehéz ládával! – lépett előre Gábor hirtelen jött, túláradó szívélyességgel, amint a szomszéd ajtóban megjelent az idős dr. Bordás András. Szinte kikapta a hajdani mérnök kezéből a fém szerszámosdobozt, és meghajolt a meglepett öregúr előtt, miközben Etelka egy sokatmondó, gúnyos mosollyal figyelte a jelenetet a korlátnak dőlve.
– Na látja, Gábor, maga még érti a tisztelet módját! – húzta ki magát büszkén az idős professzor, aki a váratlan szolgálatkészséget saját mérnöki nagyságának késői elismeréseként könyvelte el. – A mai generációból már hiányzik az alázat. Pedig R = U/I, ezt mindenkinek tudnia kellene! Én még ettem a 3.60 Forintos kenyérből, fiam, pontosan tudom, mit ér a valódi tudás!
Szabó Andrea épp ekkor lépett ki a lakásukból egy tál friss süteménnyel, és a szíve megtelt melegséggel a férje szokatlan figyelmessége láttán. Mit sem sejtett arról, hogy Gábor túlbuzgó hódolata mögött nem a szomszédi szeretet, hanem az elfojtott félelem feszül, miközben Etelka hallgatása egyre nehezebb teherként nehezedett a férfi vállára.