Fizika a sötétben

Dániel nem bírta tovább a fojtogató bezártságot; a kijelző halovány, kékes fényénél a zárra tette a kezét, és óvatosan kikattintotta az ajtót. A folyosó sötétségében nem pusztán a pánik uralkodott, hanem a ház ritka, szinte abszurd intelligens pillanatainak egyike bontakozott ki. Dr. Bordás András egy kopott zseblámpával a kezében, méltóságteljes léptekkel méregette a falon futó kábelsínt.
– R egyenlő U per I, ezt minden idiótának tudnia kellene! – morogta az idős mérnök Dánielnek a sötétben, megkopogtatva a biztosítéktábla műanyag burkolatát. – Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, ma meg lennénk lőve. De ez nem kuszaság, fiatalember! Ez színtiszta termodinamikai és elektromos túlterhelés, valaki fáziszárlatot idézett elő a hálózaton.
Dániel bólintott, de a figyelmét a földszinti postaládák felől érkező tompa zajok vonták el. Odalent Dr. Balog Henrik próbált hűvös eleganciával átpréselődni a kapualj homályában. A kényszerárverező ügyvéd alakja láthatóan megrázkódott, amikor Molnár Máté majdnem nekirohant a sötét lépcsőfordulóban. Balog remegő, mégis gőgös hangon jegyezte meg, hogy a postaládákból kifolyó közös költségi felszólítások miatt hamarosan úgyis mindenki elkerülhetetlenné válik egymás számára.
A szuterén felől Székely Ricsi fojtott szitkozódása visszhangzott, amint a kávészállítmány utolsó dobozait próbálta elrejteni a hatósági szemek elől, miközben Bartha Zsófia a kilences lakás előtt rettegve zsályafüsttel igyekezett elűzni a folyosón kavargó nehéz energiákat. Dániel szorosabban markolta meg a telefonját: a sötétben zizegő fizikai törvények és a lakók elfedett titkai között hirtelen megértette, hogy a neki szánt fenyegetés nem a távoli cybertérből, hanem valahonnan innen, a ház falai közül indult útjára.