Balog Henrik árnyéka a sötétben

A düh keserű íze töltötte be a sötét folyosót, Karesz lakásából néma csend árulkodott a hirtelen leállásról. A lakók moraja erősödött, a pánik tapintható volt. Szabó Gábor fuldokló köhögése hasított az éjszakába, miközben Enci Bálint karjába kapaszkodott. Bálint szemei még Nóra ajtaja felé meredtek, dühét a vaksötét fojtogatta.
„Ez nem egyszerű biztosítékhiba!” – kiáltott Molnár Máté, hangjában kétségbeesés és harag keveredett. „A hitelem már a levegőt is elvágja, most meg ez!” Bianka sápadtan állt mellette, szemei rémülten tapadtak a sötétre. Balog Henrik neve, kimondatlanul, ott lebegett a levegőben, mint egy láthatatlan árnyék. A lakáshitel-csapda elszabadult törlesztői a sötétségben váltak valós fenyegetéssé.
Lent, Dániel a sötétben Erzsi néni korábbi, ártatlan szavaira gondolt. A zsarolással átitatott információk most új értelmet nyertek, ráébredt, nem csak a saját titka, de az egész ház sorsa a tét. A tegnap esti titok ismét aktiválódott, az áramszünet rávilágított a ház sebezhető mivoltára.
Erzsi néni, dühösen lépett ki ajtaján, tekintete átsuhant Dánielen, majd Mátén és Biankán állapodott meg. „Balog Henrik! Mindig ez az ember!” – mordult, hangja mélyen zengve a lépcsőházban. „Még a sötét is az ő zsebére megy!” Dániel öklét szorította. Bálint, Nóra ajtaja előtt, feszülten hallgatta az öregasszony szavait. A düh, ami Nórának szólt, most egy nagyobb ellenség felé fordult. A ház feszültsége nem csökkent, csak átalakult, és a lakók egymást figyelték, a következő lépést várva a sötétben.