Az időzített bomba

Míg a földszinti fordulóban Toemai főtörzs bajsza alatt morogva próbálta visszaszerezni a tekintélyét, a második emeleti gang árnyékában Bálint zsebében rezegni kezdett a telefon. Erika neve villogott a kijelzőn, de a férfi még fel sem vehette, amikor a lépcsőfordulóban megjelent maga a nő. Kabátját szorosan magára tekerte, arca sápadt volt a folyosói derengésben.
– Nem hagyhatod abba a hívásaim ignorálását, Bálint – lépett közelebb Erika, hangja alig volt több feszült suttogásnál. – Dr. Szabó ma reggel rákérdezett a leletekre a rendelőben. Tudja. És ha ő tudja, perceken belül az egész ház tudni fogja, hogy nemcsak a műszakot osztjuk meg a cégnél.
Bálint hátulról az ajtónak támaszkodott, miközben tekintete önkéntelenül Enci ajtajára tévedt. Belülről halkan szűrődött ki a tévé hangja; Enci otthon volt, gyanútlanul. A biztonsági őr megszokta a veszélyhelyzeteket, de a terhesség ténye és a borítékba rejtett ultrahangfotó emléke bénítóbb volt bármilyen riasztásnál.
– Erika, kérlek, ne itt – sziszegte Bálint, idegesen pillantva az emeleti korlát felé. – Balog lent épp felvásárolja a házat, a hatóság meg a szuterénben szimatol. Ha Enci most kijön...
– Akkor végre megtudja az igazságot! – vágott közbe Erika élesen, és egy gyűrött papírt szorított Bálint mellkasának. – Nem leszek a titkos második életed. Vagy elmondod neki még ma este, vagy én lépek be azon az ajtón.
A lépcsőház mélyéből fémes csikordulás visszhangzott: Lugosi Jenő lent a szuterénben a régi gépészeti tervrajzokat gyűrögette a dohos asztalon, mit sem törődve a felettük feszülő drámával. Bálint szorítása ráfehéredett a papírra; az időzített bomba ketyegni kezdett.