A zsarolás hálójában — új hang

Bálint tehetetlen dühvel vágott ki a Miri Csemege ajtaján. A féltékenység maró savként marta a gyomrát, ahogy Enci és a jövevény idilli csevegése visszhangzott a fülében. Azonban alighogy el érte a lépcsőfordulót, a Vászoly utca 6. nem hivatalos főszerkesztője és titkosszolgálati parancsnoka, Erzsi néni állta útját, karba tett kézzel, mint egy nyugdíjas lesipuskás.
„Látom, dúlnak az indulatok, Bálintka” – jegyezte meg Erzsi néni olyan selymes, mégis fenyegető hangon, amitől a biztonsági őr tarkóján azonnal felállt a szőr. Az idős hölgy hóna alatt ott lapult az a bizonyos vastag, gyűrött barna boríték, ami a lépcsőházban már-már misztikus hatalommal bírt. Tormai főtörzs éppen csak kilépett a kapualjból, így az öregasszony háttérhálózata szilárdabb volt, mint valaha.
„Tudod, a fiatalok hajlamosak megfeledkezni a kötelességeikről” – folytatta Erzsi néni, és jelentőségteljesen megkocogtatta a boríték sarkát. – „De Enci kisasszony nagyon érzékeny lélek. Képzeld csak el, mit szólna, ha a kezébe kerülne ez a kis dokumentáció Erikáról meg arról a tüneményes kisbabáról, akiről te oly mélyen hallgatsz.”
Bálint torka azonnal kiszáradt, a dühét másodpercek alatt váltotta fel a fojtogató pánik. A barna boríték nem csupán papírokat rejtett, hanem az ő teljes egzisztenciális bukását. Erzsi néni gúnyos mosollyal igazította meg a kardigánját: a háló összezárult, a feltételek megszülettek, az óra pedig könyörtelenül ketyegni kezdett.