A selyem suhogása a lépcsőfordulóban

A Vászoly utca 6. első emeleti folyosóján a hűvös huzat selymes illatfelhőt sodort Szabó Gábor felé. Az autószerelő éppen a kulcsaival babrált a saját ajtaja előtt, amikor a lépcsőn feltűnt Etelka. A férfi pillantása akaratlanul is végigsiklott a nő alakján: a szűk, fekete ruha kihangsúlyozta csípőjének nőies ívét, a léptei pedig olyan ragadozó eleganciát hordoztak, ami szinte teljesen idegen volt ettől a kopottas társasháztól. Amikor Etelka felemelte a fejét, és a két tekintet találkozott, Gábor gerincén jeges feszültség szaladt végig.
A férfi agyában azonnal villant a felismerés, lemeztelenítve a múltat. Az az illat, az a kihívó, elmosódott vörös rúzs és a sötét szemek pajzán csillogása nem a ház csendes mindennapjaiból származott. Gábor pontosan tudta, honnan ismeri ezt a tekintetet: a régi pesti éjszaka füstös, fülledt bárjaiból, ahol jó tíz évvel ezelőtt ő maga is megfordult néhányszor. Etelka ajkán lassan, sokatmondóan terült el egy cinkos mosoly. A nő nem szólt egy szót sem, de a pillantásában benne volt az egész fenyegetés: egyetlen elejtett mondat is elég lenne ahhoz, hogy Gábor mintaszerű családapai imázsa és Andrea előtti becsülete kártyavárként omoljon össze.
A bűntudat és a rettegés azonnal cselekvésre sarkallta a férfit. Mielőtt a nő felérhetett volna a következő lépcsőfokra a nehéz bevásárlótáskáival, Gábor máris ott termett. Rendkívül készségesen, szinte remegő kézzel vette át a csomagokat, miközben az ujjai egy picit hozzáértek Etelka finom, meleg bőréhez. A nő halk, elégedett horkantással engedte át a terhet, élvezve a láthatóan megriadt férfi hirtelen jött engedelmességét és az apró, vibráló feszültséget, ami a szűk folyosón köztük keletkezett.
Gábor a biztonság kedvéért nem állt meg Etelkánál: a stratégiáját kiterjesztette a nő nyolcvan feletti férjére is. Amikor dr. Bordás András kilépett a lakásukból a megszokott, nyűgös kardigánjában, Gábor nem lekezelő bólogatással intézte el az öregurat, mint máskor. Ehelyett leplezetlen, túláradó tisztelettel hallgatta végig a professzor szokásos kioktatását a váltóáramról, a Tesla-féle elvekről és a háromhatvanas kenyér idejéből származó, megkérdőjelezhetetlen műszaki fegyelemről.
Az idős mérnök mellkasa dagadt a büszkeségtől. Szilárdan meg volt győződve róla, hogy a fiatalabb szomszéd végre felismerte benne a szakmai nagyságot és az el nem ismert zsenit. Mindeközben Szabó Andrea az ajtókeretnek dőlve, meleg mosollyal figyelte, ahogy a férje ilyen figyelmesen és kedvesen bánik az idős házaspárral. Sejtelme sem volt arról, hogy Gábor túlzott szívélyessége mögött a pánik hideg izzadtsága lapul, és hogy a házaspár fiatalasszonya egyetlen mosollyal tartja a markában a családi békéjüket.