A kék dosszié titka

A kapualj előtt halkan moccant meg a sötétség: egy sötétített üveges luxusautó fékezett le a járdaszegélynél, járó motorral várakozva. Varga Nóra lépett ki a hátsó ülésről, zaklatottan igazítva meg a kabátját. Egy vaskos, kék dossziét szorított magához, miközben sietős léptekkel, gyanakvóan hátratekintgetve menekült be a bérház nehéz vaskapuján. Arcán olyan rémület tükröződött, amely nem a katasztrófavédelem kordonjainak szólt.
A lépcsőházban Fekete Zoltán épp a szokásos esti ellenőrzőkörét végezte, fém vázlatfüzetével a kezében jegyzetelve, de a lakók ügyet sem vetettek a közös képviselőre. Dr. Szabó András a fordulóban állva, zsebébe süllyesztett recepttömbökkel figyelte a nőt, miközben a feszültségtől az abszolút alkoholos remegés kerülgette. Dr. Bordás András a félig nyitott ajtó mögül mormogta a maga képleteit a fojtogató feszültségről, de a szava elakadt, amikor Nóra elviharzott mellette.
Kelemen Dániel, aki a telefonja fenyegető üzenetétől menekülve lépett ki a második emeleti folyosóra, szinte testközelből ütközött a siető nőnek. A lökődéstől Nóra táskájából kicsúszott egy apró, csillogó adathordozó és egy kártyakulcs. Nóra villámgyorsan, szinte vadállati mozdulattal kapta fel a tárgyakat a hideg kőről, majd sápadtan Dániel arcába súgta: „Ha jót akarsz magadnak, ne kérdezz semmit, és maradj távol az ablaktól!” Erika a folyosó végén, a síró csecsemőt szorosan magához ölelve, dermedten figyelte a jelenetet, miközben a pincéből felszivárgó gázszag egyre fojtogatóbbá tette a folyosó levegőjét.