A kapualj szürke árnyéka

Bálint óvatosan leereszkedett az utolsó lépcsőfokról, és ujjai a még hideg kőlapra nyúltak. A jelöletlen mágneskártya sima műanyag felülete hűvös volt a tenyerében, amikor a rézkulcsokkal együtt gyorsan a kabátzsebébe csúsztatta. Nóra sietős lépteinek kopogása ekkor halt el teljesen a második emeleti folyosó irányában.
Dr. Szabó még mindig a rendelő félhomályos ajtajában állt, megtört tartással, izzadt homlokát törölgetve. A fekete limuzin hirtelen távozása láthatóan megingatta az orvost; a saját kártyaadósságai és a házban felhalmozott adagok feletti rettegés egy pillanatra alábbhagyott benne, helyét átvette a bizonytalanság.
Mielőtt a háziorvos újra zsaroló hangon megszólalhatott volna, a szuterén felőli nehéz ajtó élesen nyikordult. Székely Ricsi bukkant fel a lépcsőfordulóban, vállán egy vaskos kartondobozzal, amely a Marika néni boltjának szánt pult alatti szállítmányt rejtette. A csempész laza mozdulattal igazított a kabátján, végigmérte a folyosón állókat, és tekintete megállt Dr. Szabó reszkető kezén.
„Minden rendben, Doki? Úgy néz ki, mintha szellemet látott volna” – jegyezte meg Ricsi félvállról, miközben elhaladt mellettük. Bálint kihasználta a váratlan megszakítást: megfogta a csecsemőt védelmező Erika karját, és a lépcső árnyékát kihasználva elindultak felfelé, maguk mögött hagyva a földszinti paktumok sötét feszültségét.