A gurgulázó fenyegetés

A sötét lépcsőházban dühös kiáltások harsogtak Karesz ajtaja felé. „Karesz, gyere ki! Mit műveltél?!” – üvöltötte Balint, mellette Enci csak bosszúsan köpött. Kelemen Dániel, a tegnap esti titoktól és az ismeretlen üzenettől gyötörve, idegesen szorongatta telefonját, a kijelző halvány fénye táncolt az arcán. Karesz lakása néma maradt, csupán egy elfojtott nyögés szűrődött ki a falak mögül.
Varkonyi Gábor, a paranoiás színész, hirtelen drámai hangon jajveszékelt: „Ó, jaj nekünk! A pusztulás! A Sátán gitárja!” Egy pillanatra elcsendesült a tömeg, majd Fekete Zoltán, a rendmániás közös képviselő, telefonjának zseblámpájával világítva megjelent. „Mindenki a helyére! Ez nem közgyűlés! Illetékes szerveket értesítek!” – kiáltotta, a bürokrácia erejével próbálva megzabolázni a fejetlenséget. Szabó Gábor is próbált szólni, de szavai elvesztek a zajban.
Kerekes Lívia, a patikárius nővérke, a tömeg szélén egyre furcsább gurgulázó hangra figyelt fel. Nem a megszokott csatornazaj volt, hanem valami fenyegetőbb, ami a ház alapjai felől terjedt. A lincshangulat elhalt, mindenki fülét hegyezte. Az égett szag mellett most egy enyhe, fura, szinte édeskésebb szag is keveredett a levegőben. A Vászoly utca 6. mélyén új fenyegetés ébredt.