A bürokrácia szigora — új hang

Fekete Zoltán nehéz, kimért léptekkel ereszkedett le a negyedik emeletről, csikorgó műanyag mappáját a mellkasához szorítva. A lépcsőházban uralkodó fojtogató feszültség látszólag teljesen hidegen hagyta; tekintete szigorúan a fordulóban tornyosuló, bontatlan kartondobozokra szegeződött. Székely Ricsi épp vissza akart húzódni a szuterén homályába, amikor a közös képviselő éles, bürokratikus hangja áthasította a csendet.
– A tűzvédelmi szabályzat értelmében a közös közlekedőfolyosón tilos magántárgyakat tárolni, Ricsi! – dörrent rá Fekete úr, miközben egy sárga figyelmeztető cédulát ragasztott a legfelső csomagra. – A lépcsőforduló nem a csomagtartó-kereskedés áurraktára! Ha fél órán belül nem takarítja el ezeket a külföldi öblítőket, a katasztrófavédelem fogja elszállíttatni a ház számlájára.
A váratlan közjáték egyetlen pillanatra megtörte a rendelő előtti bénultságot. Toemai főtörzs türelmetlen horkantással fordult a közös képviselő felé, de Dr. Balog Henrik a felső emeleti korlátnál maradt, arcán egyetlen izom sem rándult. Az ügyvéd jéghideg kimértséggel figyelte, ahogy a bürokrácia még a hatósági jelenlétet is megpróbálja elhomályosítani.
Bálint kihasználta a pillanatnyi megakadást: lépett egyet Erika felé, hogy átvegye a síró csecsemőt, de a nő határozottan ellökte a kezét. Dániel a korlát mellett visszahúzódva a kijelzőjére pillantott – a háttérben az új lakó, a légióból hazatért szomszéd kutyájának kaparászása hallatszott a zárt ajtó mögül. A házban mindenki érezte: a szigor és a titkok találkozása törékeny egyensúlyt teremtett.