VIII/3. A viaszporos ingujj — Hűvös csend és a finom félrevezetés

Monsieur Émile Vaneau lassan megfordította ujjai között a vörös viaszszilánkot, mielőtt óvatosan visszatette volna a kis csipeszt a zakója belső zsebébe. Laurent kalauz feszülten figyelte minden mozdulatát, míg Gabriel Sterling a díványon ülve láthatóan egyre nehezebben viselte a fülkében uralkodó kimért nyugalmat.
– Maga csak áll itt és gondolkodik, miközben az elkövető már a szerelvény másik végén járhat a papírjaimmal! – csattant fel Sterling, és zsebkendőjével a halántékát törölgette. – Nem látja, hogy időt veszítünk?
– Az idő rendkívül ragaszkodó természetű, Sterling úr – válaszolta Vaneau szinte szelíden. – Mindig velünk marad, függetlenül attól, hogy milyen gyorsan futunk utána. A kapkodás ellenben ritkán teremt tisztánlátást.
A fődetektív ekkor közelebb lépett a szőnyegen ülő utashoz, és tekintete megragadt a férfi elegáns, sötétkék zakójának jobb ujján. A finom posztó szövetszálai között apró, alig észrevehető vörös porréteg csillogott a lámpa sárgás fényében – pontosan ugyanolyan árnyalatú, mint a feltört pecsét viasza.
– Rendkívül figyelemreméltó – jegyezte meg Vaneau, s mutatóujjával gyengéden megérintette a férfi mandzsettáját. – Úgy tűnik, a vörös viasz nemcsak a táska zárját díszítette, hanem az Ön kabátujjával is közeli ismeretségbe került. Esetleg emlékszik rá, mikor lépett kapcsolatba a pecséttel a rablás előtt?
– Én… természetesen a lepecsételéskor! – vágta rá Sterling hirtelen, ám a hangja kissé megbicsaklott. – Tegnap délután, Párizsban! De mi köze ennek a mostani merénylethez?
– Egyelőre csak annyi, hogy a friss viaszpor ritkán marad meg huszonnégy órán át egy selyem bélésű ingujjon anélkül, hogy elkenődne – mondta Vaneau szárazon, majd Laurent felé fordult. – A félrevezetés igazi művészete abban rejlik, hogy a legegyértelműbb nyomot pontosan ott hagyjuk, ahol mindenki keresni fogja. Ám a tények, mint tudjuk, ritkán engedelmeskednek a szándéknak.
A vonatszerelvény halkan megremegett, amint a kerekek átvágódtak egy váltón. Az ablakon túl a sötétség lassan feloszlott, jelezve, hogy az Intercontinental Expressz rendületlenül halad tovább az éjszakában, miközben a négyes fülke rejtélye még korántsem érte el a végkifejletét.