VII/4. Új rejtély a hálókocsin — A kék fonalcsapdák és a hűvös bizonyosság

Laurent kalauz elszántan igazította meg a sapkáját, s szinte diadalmasan mutatott a folyosón morcosan fel-alá sétáló, kékes köpenyt viselő úr felé. A fiatal hölgy görcsösen szorította magához a hegedűtokot, miközben tekintete a folyosó szellőzőrácsa és a gyanúsított között csapongott. A légkör pattanásig feszült a zárt VIP hálókocsiban, ám Monsieur Émile Vaneau arcán egyetlen izom sem rándult.
– A teóriája rendkívül szemléletes, Laurent – jegyezte meg Vaneau szelíden. – Ugyanakkor feltételezi, hogy egy dörzsölt tolvaj nyílttéri színházi előadásként viseli a saját bűnjeleit. A tapasztalat azt mutatja, hogy a valódi elkövetők ritkán öltöznek a saját nyomaik színébe, hacsak nem szándékosan szeretnének figyelmet kelteni.
A fődetektív ekkor lassan a mellényzsebéhez nyúlt, s kiemelte régi, polírozott ezüst zsebóráját. Egy halk pattintással kinyitotta a fedelét, s egyetlen megfontolt pillantást vetett a mutatókra.
– Pontosan hét perc múlva Marlotte állomásra érkezünk – szólalt meg halk, de ellentmondást nem tűrő hangon.
Az utasok önkéntelenül közelebb léptek. Vaneau nyugodtan a papírtasakba zárt selyemszálra mutatott. – A félrevezetés mesteri volt. Mindenki azt hitte, hogy a tárgyat a szellőzőcsövön át húzták ki a kabinból, s a kékes fonal a tolvaj köpenyéből származik. Valójában azonban a fonalat nem kívülről húzták be, hanem belülről akadt fenn: a hegedűtok saját védőhuzatának elrejtett, kék selyembéléséből tépték ki, amikor a szerkezetet kapkodva próbálták kiszabadítani. A szellőzőrács karcolásai csupán friss elterelésül szolgáltak.
Mielőtt a fiatal hölgy vagy Laurent közbeszólhatott volna, a szerelvény hirtelen nagyot fékezett. A csikorgó kerekek hangja betöltötte a folyosót, s a kristálypoharak halkan csörrentek a tálcákon. Az Intercontinental Expressz lassan begördült a kivilágított Marlotte állomásra.
Az ajtók sziszegve kinyíltak, s a peronról azonnal két helyi nyomozó lépett a VIP kocsi folyosójára. A vezetőjük szigorú pillantással mérte fel a jelenlévőket, majd egyenesen a fiatal nőhöz lépett:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a biztosítási csalás és a hamis vádak ügyében.
Vaneau csak ekkor fejezte be a korábban félbehagyott gondolatát, halvány mosollyal lezárva az ügyet:
– …hiszen a legbiztosabb módja egy értékes tárgy eltüntetésének az, ha maga a tulajdonos kiált leghangosabban tolvajt.
A megbilincselt nőt elvezették, s a szerelvény néhány perc múlva ismét nekilódult az éjszakának. A személyzet fellélegzett, a folyosó kiürült. Egy új utas szállt fel a szomszédos kabinba, aki mindössze egyetlen, túlságosan is könnyűnek tűnő rézkulccsal az ujján sétált el Vaneau előtt. A fődetektív némán követte tekintetével a mozdulatot, s tudta: a következő rejtély első apró porszeme már meg is érkezett.