II/2. Új rejtély a hálókocsin — Rejtélyes karcolások és a vörös agyag

Az Intercontinental Express töretlen ritmusban száguldott az éjszakában Saint-Mireux irányába. A VIP szalon finom bársonyfoteljében ülve Monsieur Émile Vaneau komótosan emelte ajkához a csészéjét, miközben éles tekintete a láthatóan feldúlt új utason pihent. A férfi, aki Monsieur Delaunay néven mutatkozott be, idegesen simította végig zakója hajtókáját, próbálva leplezni remegő kezeit.
– A boríték csupán magántermészetű családi iratokat tartalmazott – magyarázta Delaunay, miközben tekintete a folyosó homályos szegleteit pásztázta. – Semmi értékeset, ami egy idegen számára hasznos lehetne.
– A családi ügyek rendszerint a legértékesebbek, legalábbis az érintettek számára – válaszolta Vaneau halk, kimért hangon. – Különösen, ha az ember olyan sietősen indul útnak, hogy a cipőjére tapadt vörös agyagot sincs ideje letörölni. Bár Val-de-Lys peronja tiszta mészfűből és kavicsból áll, a téglaégetőiről ismert előző megálló környéke pontosan ilyen árnyalatú földdel büszkélkedhet.
Delaunay egy pillanatra elhallgatott, s erőltetett mosoly jelent meg az arcán.
– Egy idős úrnak talán nem kellene mások lábbelijével foglalkoznia.
– Nem vitatom – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – De amikor Odakint koromsötét van, a tájban való gyönyörködés lehetőségei meglehetősen korlátozottak.
Ekkor Laurent, a fiatal kalauz lépett vissza a szalonba. Arcán tisztelettudó, ám aggodalmas kifejezés ült. Megállt Vaneau fotelje mellett, s halkan jelentette, hogy a hatos fülke előtt ugyan nem talált elhagyott borítékot, ám a sárgaréz kilincsen friss, mély karcolások nyoma látható, mintha valaki szakszerűtlenül, de határozottan próbálta volna feszíteni a zárat.
Mielőtt Delaunay válaszolhatott volna, a folyosó távolabbi végéből tompa, fémes koppanás hallatszott, s a VIP hálókocsi zárt ajtói mögül egy pillanatra elfojtott halk jajdulás szűrődött ki. A rejtély szálai a szalon csendjében még szorosabbra fonódtak.