Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
417/1. A pántolt fadoboz — Hűvös fogadtatás Mireval után
A szerelvény már maga mögött hagyta Mireval gázlámpás peronját, s az Intercontinental Express zökkenőmentesen gyorsult fel az éjszakai sötétségben. Laurent kalauz még mindig hallhatóan zaklatottan igazította meg gyűrött egyenruháját, miközben feszült tekintetét a folyosóra lépő új utasra szegezte.
– Szabad a jegyeket, uram? – kérdezte Laurent, s óvatosan oldalra lépett, nehogy nekimenjen a férfi karja alatt szorongatott, vaspántos fadoboznak.
A kalapos úr szorosabbra fogta a nehéznek tetsző rekeszt, amelyből minden egyes kerékzökkenésnél ütemes, halk fémes csikorgás hallatszott.
– Természetesen – felelte a férfi fojtott, szaggatott hangon, miközben egy megtépázott bilétát nyújtott át. – Remélem, ebben a hálókocsiban teljes a csend. Ritka, rendkívül törékeny antik óramintákat szállítok Loirac felé, és a legkisebb rázkódás is jóvátehetetlen kárt tehet bennük.
Émile Vaneau egyetlen elegáns szemöldökvonással kísérte a kijelentést, miközben monokliját finom selyemkendővel törölgette.
– Az antik órák ritkán nyikorognak ennyire nyersen a kanyarokban, uram – jegyezte meg a fődetektív száraz derűvel. – Bár elismerem, a régi mesterek előszeretettel rejtettek váratlan rugós szerkezeteket a duplafenekű illesztések mögé.
– Ez csupán a pántok szárazsága, semmi más! – vágta rá hevesen az utas, majd sietős léptekkel a fülkéje felé vonult.
Laurent halk sóhajjal a detektívre pillantott:
– Monsieur Vaneau... csak nem sejti, hogy megint valami rendkívüli készülődik?
– Ó, dehogy, Laurent – mosolyodott el Vaneau. – Csupán megfigyeltem, hogy a törékeny porcelánt és órákat szállító urak ritkán szorongatják úgy a csomagjukat, mintha egy vasból öntött üllő súlyát próbálnák elrejteni a világ elől.
– Szabad a jegyeket, uram? – kérdezte Laurent, s óvatosan oldalra lépett, nehogy nekimenjen a férfi karja alatt szorongatott, vaspántos fadoboznak.
A kalapos úr szorosabbra fogta a nehéznek tetsző rekeszt, amelyből minden egyes kerékzökkenésnél ütemes, halk fémes csikorgás hallatszott.
– Természetesen – felelte a férfi fojtott, szaggatott hangon, miközben egy megtépázott bilétát nyújtott át. – Remélem, ebben a hálókocsiban teljes a csend. Ritka, rendkívül törékeny antik óramintákat szállítok Loirac felé, és a legkisebb rázkódás is jóvátehetetlen kárt tehet bennük.
Émile Vaneau egyetlen elegáns szemöldökvonással kísérte a kijelentést, miközben monokliját finom selyemkendővel törölgette.
– Az antik órák ritkán nyikorognak ennyire nyersen a kanyarokban, uram – jegyezte meg a fődetektív száraz derűvel. – Bár elismerem, a régi mesterek előszeretettel rejtettek váratlan rugós szerkezeteket a duplafenekű illesztések mögé.
– Ez csupán a pántok szárazsága, semmi más! – vágta rá hevesen az utas, majd sietős léptekkel a fülkéje felé vonult.
Laurent halk sóhajjal a detektívre pillantott:
– Monsieur Vaneau... csak nem sejti, hogy megint valami rendkívüli készülődik?
– Ó, dehogy, Laurent – mosolyodott el Vaneau. – Csupán megfigyeltem, hogy a törékeny porcelánt és órákat szállító urak ritkán szorongatják úgy a csomagjukat, mintha egy vasból öntött üllő súlyát próbálnák elrejteni a világ elől.
Ebben a részben
Szereplők
- az-uj-kalapos-utas
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Helyszín
- 4-es-fulke-elotere
- a-vonat
Előző jelenet szereplői
- a-hallgatag-uriember
- a-sotet-kopenyes-utas
- laurent-kalauz
- monsieur-emile-vaneau
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.