366/1. A zörgő réztárgyak — Utazás Saint-Cyr felé

A szerelvény egyenletes zakatolással suhant Saint-Cyr felé. Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben elrakta a jegykezelő csipeszét, és Monsieur Vaneau fülkéjének ajtajához lépett.
– Egy hamisító rács mögött Villiers-ben, a hamis csend pedig leleplezve… Mondhatom, Monsieur Vaneau, Ön mellett az utazás felér egy izgalmas színházi előadással – jegyezte meg a kalauz halk mosollyal.
– A színházban legalább van felvonásköz, kedves Laurent – válaszolta Vaneau úr csendesen, miközben elsimította kabátja hajtókáját. – A vonaton viszont a színpad sosem marad üresen.
Ekkor a folyosóról éles, fémes csörömpölés visszhangzott. Az imént felszállt energikus úriember küszködött a poggyászával, amely minden egyes zökkenőnél úgy csörrent, mintha egy egész rézművesműhely borult volna fel benne.
– Ezer bocsánat a felfordulásért! – kiáltott be a fülkébe a férfi, miközben izzadó homlokát törölgette, és igyekezett a hatalmas bőröndöt a csomagtartóra tuszkolni. – Csupán réz dísztárgyak és antik ócskaságok! Rendkívül nehezek, de teljesen ártalmatlanok, biztosíthatom Önöket!
– Az ártalmatlanság ritkán jár ekkora csörömpöléssel – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Ám a fülünk már hozzászokott a különös dallamokhoz.
Laurent lépett közelebb, hogy segédkezzen a súlyos teher emelésénél. Ahogy a kalauz megmarkolta a bőrönd bőrfülét, a fém alkatrészek nem egyszerűen összecsörrentek, hanem fura, ütemes koccanással tolódtak el a táska belsejében. A súlypont szokatlanul mélyen feküdt, s a réztárgyak csörgése mögött egy halk, tompa mechanikus kattanás hallatszott.
Az energikus úr hirtelen megrántotta a táskát, mintha attól tartana, hogy valaki túl sokáig méregeti, majd erőltetett mosollyal a helyére tolta. Vaneau úr tekintete egyetlen pillanatra sem tágított a bőröndről.